Harmadik megközelítés: Pierre mérnök démonai A párizsi Notre-Dameban nem ágál többé Quasimodo, a harangokat elektromos szerkezet mozgatja. A kapuban viszont mezítlábas cigányasszony számtalan purdéval koldul és/vagy lop, hogy a középkor is szóhoz jusson. Rászólok románul, visszakáromkodik. Lám, földi. Azt hiszem az összes mérnöki tudományok közül az építészet szépsége a legkönnyebben hozzáférhető, ezért is lett a diktátorok kedvenc műfaja évezredek óta. A történelem olcsón osztogatja a bocsánatot az építkező zsarnokoknak s a felejtést azoknak az uralkodóknak akik elmulasztották nevüket kőbe vésetni. Hála istennek, itt a királyok vagy köztársasági elnökök rendszerint nem ragaszkodtak ahhoz, hogy sajátkezűleg tervezzék meg az épületeket amikhez nevüket adták, így talán a cinizmusom sem indokolt. A művészetek pártolásának hagyománya nem lebecsűlendő dolog. Még az a tény hogy a Bolsoi balett támogatása a mindenkori orosz cár vagy párttitkár vagy elnök saját szívügye is kissé más fénybe kerül. Minap láttam egy interjút David Chipperfield angol építésszel, aki arról beszélt, milyen szomorú sors volt a csatorna túlsó feléről nézni Párizs újjáépitését Miterrand elnök éveiben. Náluk Thatcher asszony uralkodása gazdasági fellendülést de művészeti pangást hozott. -Mi sohasem tudtunk normális viszonyt kialakitani a franciákkal - mondta - Hol kissebrendűségi, hol felsőbbrendűségi érzéseink vannak velük szemben, évszázadok óta. Mitterrand elnök nevét számtalan táblán láttam új vagy felújított épületeken - a Pompidou centertől, az Orsay gallériáig. Sehol sem volt nagyobb mint egy átlag kolozsvári ügyvéd vagy orvos cégtáblája. Szerencsére annyi igazságérzet van a francia szellemben, hogy néha a valódi építész neve is megjelenik itt-ott. Lehet, hogy száz év múlva azt is tudni fogjuk, ki tervezte a Pompidou centert. És tulajdonképpen nem is az elnökökről, hanem a régi mérnökökről akarok beszélni. Nem akarok elbánni a művészetekkel, de a gótika kiváló alkalom arra, hogy a mérnöki tudományok néhány pontot arassanak. A természet törvényei igen gyakran pórul járnak az irodalomban, Rafaello a matematikával is elbánt azáltal, hogy a párhuzamosai egészen kreatívan összevissza futkosnak - hogy néhány anatómiai találmányt ne is említsek. A freskón szárnyalhat a fantázia, de a világban elsősorban a gravitáció uralkodik. Közhelyszerű azt mondani, hogy a boltív dacol a nehézkedéssel - ám a boltív csak óvatos számítgatás eredménye lehet. A Notre Dame-ot körülbelül kétszáz évig építették, óvatosan. Számtalan névtelen és neves építész dolgozott itt, de általában Pierre de Montreuil nevéhez szokták fűzni, bár ő igazából csak a végső simításokat végezte rajta (már amennyire efféléről szó lehet egy olyan templomnál aminek befejezetlen tornyai a leglényegesebb ismertetőjele). Magam is jobban szeretem egy emberhez fűzni a tervezést - és bocsátassék meg nekem a rokonszenv ami egy mérnökemberhez fűz egy olyan korból amiről rendszerint papokra, lovagokra és skolasztikus filozófusokra emlékszünk. Persze magam is mérnök vagyok és így a rokonszenvet nem kell magyarázni. Pierre mérnők tervezte még a Sainte Chapelle kis ékszerdoboz templomát, alig kétszáz méterre a Notre-Dametól, és távolabb a Saint-Denis székesegyházat, a francia királyok temetkezési helyét. Egy mai számítógépmérnök legalábbis párszor tízezer szakember elődjére támaszkodhat - Pierre mérnöknek mondjuk egy tucatnyi elődje volt a gótikában... Ahogyan a megrendelők bosszankodására a mai mérnökök is szeretik megduplázni az alapszámokat, Pierre de Montreuil sem igazán bízott a számításaiban: megtoldotta még a katedrálist tizenvalahány külső tartóoszloppal - ezek a nevezetes halszálkák. Mi (anélkül, hogy végigszámolnánk a dolgokat) persze mosolygunk ezen a naivságon, jól tudva, hogy a boltív megáll magában. A szálkák olyan tökéletesen illeszkednek a templom építészetébe, hogy száz látogatóból kilencvenkilenc művészi fogásnak tartja őket. A gótikához rejtelmes, pont. Hogyan sugallhatja egy kívűlről nézve zömök, jólmegtermett, túlóvatoskodott épület bentről nézve a karcsú szárnyalás látszatát? Miként lehet hogy a sugárzó fényesség benyomását kelti, mikor a fényképezőgépem ragaszkodik hozzá, hogy túl kevés a fény a fényképezéshez? Vagy a rózsaablakok, minden normális tekintet számára az absztrakt festészet élő alkotása, természetesen kivéve ha valakinek sikerűl olyan közel jutni (ami lehetetlen), hogy az aprólékosan pontos bibliai történetek láthatóvá válnak. Vajon szándékos-e mindez? Vagy csak a kétszáz évi óvatos mestermunka csapott át valami olyasmibe, amit álltalában a pillanatnyi ihlettel azonosítunk. Hanem itt egy másik rejtély: a démonok. A Notre Dame falait kivülről számtalan rém díszití, ki-ki megtalálja kedvenc rémálmát köztük. Hat karral ölelésre készülő denevérek, vigyorgó gnómok, szarvak, agyarok, kilógó nyelvek, karmok. Csak a kapuk homlokzatán vannak a szelídebb bibliai történetek képei, de a főkapu jobb oldala ott is az ördögé. Ez történelmileg nagyjából ugyanarra az időre esik amikor a bogumilok - némi optimizmussal - a gonosz és a jó erőviszonyát döntetlenre értékelték. Hogy a világban démonok járnak feltehetőleg nem volt meglepetés: de miért kell őket a templomra helyezni. Bár lehet hogy egészen másféle démonokról van szó. Az Ingmar Bergman démonairól, akikről azt mondta, hogy mindig sikerült őket befogni a szekér elé. Persze itt van a másik érdekes történet, a homlokzaton sorakozó bibliai királyok szobraival, amiket a forradalmárok 1789- ben francia királyokkal azonosítottak s lefejeztek. Védelmükre fel kell hozzam, hogy Dávid és Salamon valóban francia királyokként öltözködnek ezeken a szobrokon, és persze az ember nem figyelhet ilyen apró részletekre amikor a társadalmi haladást gyorsan és baltával kell megvalósítani. A démonok megúszták, s valószínűleg vigyorogtak is egy kicsit. Amikor a múlt század végén Violet le Duc restaurálta a templomot, újabb rémeket helyezett el a tornyok párkányain. Az egyik kis gorgó a párkányra könyökölve nézi a várost, még a nyelve is kilóg bele. Őr-Dög, párja az Őr-Angyalnak, s még nem is látszik túlságosan gonosznak. Éppen csak annyi gonoszság van benne, amennyi bármely emberfiának "reasonable" módon megengedhető. Szinte kedved támad megsimogatni.