"Csak egy bohóc állt a szélben egyedül, és sírt. -Ne sírj bohóc! Veled vagyok. S a bohóc nevet, kacag: hahaha!!!" (az Exploziv együttes dalszövegeiből) A turné felénél sem jártunk, mikor Lord szerelmes lett és egyszeriben kispolgárrá változott. Igaz, nekünk nem tűnt olyan hihetetlennek a dolog. Lordban mindig is megvolt a kispolgári szellem. Ritkán látszott ugyan, ehhez a félrészegség tűnő pillanatait kellett kivárni. Józan állapotban fölényes és beszámíthatatlan volt, bömbölve hírdette a maga avantgárd igazságait. Igazi személyiség benyomását keltette ilyenkor, ezért nekünk mindig úgy tűnt, nem áll egészen biztosan a lábán. Két deci konyak vagy három sör után (ez volt a mennyiség, ami először meglátszott rajta) kezdett gondot fordítani az öltözködésre. Felhívta a figyelmemet, hogy sáros a sportcipőm, nyakkendőket igazított, fésülködni kezdett. Volt, hogy rájött a moralizálhatnék, a békesség szépségéről szónokolt. - Ez legfontosabb, mindig is mondtam nektek, csak békesség legyen és szeretet, a többi jön magától - szóval pont úgy viselkedett mint egy átlagember, mikor nagyon be van rúgva, de nála ez csak az első fázis volt. Még két konyak után kifogástalan úriember vált belőle, a lányok kiknek ilyenkor udvarolni kezdett, álmában sem jutott volna eszébe, hogy tulajdonképpen részeg. Ilyenkor ejtette meg legnagyobb hódításait, olyan tökéletesen játszotta a "latin lover"-t, hogy a jó partik után koslató úrilányok is hálásan bedőltek neki. Mire aztán teljesen berúgott, Lord visszaváltozott azzá, ami eredetileg volt, csak egy fokkal lett arogánsabb, és állt biztosabban a lábán. Ez volt az alkalmas pillanat a technokolgőzös happeningekre, amikor persze csakis ő volt a központ, míg a közönséges halandó legfeljebb arra lehetett jogosult, hogy továbbadja a zacskót esetleg monoton bluesritmussal, vagy orrhangú dúdolással zenei aláfestést szolgáltasson, míg Lord kapásból Ginsberg ihletésű verseket rögtönöz a nap eseményeiről vagy egyszerűen arról, hogy szar az élet, vagy előkapja a gitárt, és sikongatni kezdi, csak úgy egyszerűen, dallam és ritmus nélkül, egy hisztériás asszony sírásához hasonlóan, amíg egyszercsak megunja, lecsapja a gitárt és azt mondja: -Na. Kezdetben azt hittem, ilyenkor írja a számokat is, és egyre vártam és vártam, hogy egyszer majd az én jelenlétemben pattan ki az isteni szikra. Ámde ezek a versek és improvizációk nyom nélkül szálltak el, bele kellett nyugodnom, hogy Lord nem ilyenkor száll föl a Pegazusra. Nagyon jellemző arra a bűvöletre mit Lord az emberekre gyakorolt, hogy mikor turnénk közepén Lord felhívta Kolozsváron az impresszárunkat, hogy márpedig ő nem bírja tovább és elmegyünk egy hétig sátorozni, mármint az egész csapat, aztán lecsapta a kagylót, nemhogy nem hívott vissza két perc múlva, hogy mit jelentsen ez az egész, hanem körbetelefonálta összes eljövendő stációinkat, hogy a koncertek betegség miatt elhalasztódnak. Úgy látszik, egyáltalán nem lepődött meg. Mi annál inkább. Ott álltunk az ütött-kopott autóbusszal egy székelyföldi kisvárosban, egy folyton-folyvást veszekedő trupp, a földkerekség legesősebb áprilisában, és Lordnak most sátorozásra fáj a foga. -Majd a nyáron, Lord. Gyere, ne butáskodj - unszolta még Prücsi is, babusgatva amint a részeg kamaszt szokás, pedig most még a fiolás zsaru sem fedezhetett volna fel semmit rajta. A kergekórnak nincsenek külső jelei. Aznap este Lord önmagát múlta felül a koncerten, de a közönségben is megtalálta az embereit. Itt nem volt Pável bácsi, aki felgyújtsa a villanyt. Minden fényszórót rá irányítottam (a koncert előtt külön kérte, hogy ez alkalommal "emeljem ki" egy kicsit). A koncert második felében Lord már nem tehetett egy mozdulatot, hogy elégedett üvöltés ne válaszolt volna rá. Magasba emelve sikongatta Sólyomszívet. -Gyerekek!! Nektek adjam a kabátomat? -Igen!!! Röpült a farmerdzseki. Üvöltés. Reccsenések amint darabokra tépik. -Akarjátok a gitárt? Vagy inkább játszok egy bluest? -Jeeeh... A gitár a kezében marad, csontvázig letisztított bluesritmust nyom, Hobótól Hendrixig bármi lehetne. A csapat leáll, úgy látszik ők se tudják mit akar játszani. Aztán belesikít a magas húrokkal. -A város nem a miénk ... Lord mondta ezt? Egy pillanatig úgy tűnt, a gitárból jön a hang. A szaxofont gyakran tévesztik össze az emberi hanggal - a szólógitáré egy reményvesztett sikolyhoz hasonlít. Aztán látom amint odahajol a mikrofonhoz és belesúgja a következő sort: -Az utcákon a boldog nép. A terem megszűnt lélegezni, a gitárhúrok között évszázados csend tátog. -A kölyköd legyen keverék!... Ez már orditás volt. A mixeren minden mutató ugrálni kezdett, a lámpák villogtak, már nyúltam volna a potméter felé mikor mintha nem lett volna elég : -A kölyköd legyen keverék !... Aztán egy másodperc fülsiketítő csend után amely alatt legalább egy fejjel alacsonyabb lett, alig hallhatóan: -Hajolj le ... a csikkekért. Újból belecsapott a gitárba, de ez már a "Vandál blues" ritmusa volt, a banda felkapta, megindult a basszus, majd a dob is. A pillanat elmúlt, sohasem hallottam többet ezt a számot. A vandál blues-zal maradtunk "...már semmit, semmit, de semmit se bánok." Mintha csak elfelejtett volna valamit, a szám közepén beleordít : -Fiúk! Holnaptól sátoros buli lesz. Minden fasza fiú és leányzó hivatalos. Mához egy hétre ünnepélyesen eltemetjük a dekadenciát. Na szervusz, depresszió! Indulás holnap hétkor az Explozív buszával. -Lord, ezt nem gondolhattad komolyan - mondtam neki nyomban a koncert után, abban a tizenöt szabad másodpercben mielőtt a rajongók elsodorták volna. - A buszunkba mi is alig férünk be. Kicsit zavartan nézett rám. -Keress valami helyet a cuccnak. Elintézed valahogy. Egy teljes éjszakám volt rá, és senkit sem ismertem a városban. Nem részletezem a dolgokat, de piszokul nehéz volt. Lordék közben elmentek bulizni. Másnap reggel, hát nem éppen hétkor ugyan de elindultunk. Egymás-hegyén hátán ültünk a buszban, röhögtünk és hülyéskedtünk egész úton, ami különben alig tartott egy félórát. Meglepetésemre, ragyogott a nap. Talán mégsem lesz olyan rossz ez az egész. Mikor kiszálltunk a buszból, megláttam Lindát. Na most: én nem tudom, hogyan került bele ez a lány a történetbe. Logikátlan volt az egész, semmi keresnivalója nem volt ott. Eszem ágában sem volt róla írni. Annyit még tudtam, hogy valami egyetemre jár, annak idején szülei orvost akartak csinálni belőle. Úgy tettünk mintha örülnénk egymásnak, udvariasan beszélgettünk, öt percig. Linda úgynevezett kitűnő nevelésben részesült - ez tette lehetővé számára, hogy nyugodtan belevethesse magát a züllés karjaiba s ne kelljen attól félnie, hogy ez meglátszik rajta. A jómodor még a jómodor hiányát is eltakarja. Visszamentem a buszba s átaludtam a délelőttöt. Rámfért. Mikor felébredtem, a levegő kivirágzott. Így képzelem el a legendák születését. Egy fáradt, rongyos hadsereg gyülekezik a hegy tetején - nem is hadsereg, afféle gyülevész had, sunyi képű tolvajok, faluvégi keménylegények, koszos, izzadtságszagú tábor. S akkor a csillogó páncélú lovag előrántja kardját - felhasítja a felhőket, megcsillan a fényben - Utánam!!! - kiáltja s már zúdul is le a hegyről. A tábor utána, a rohanástól kiélesednek a kardok, hegyesednek a lándzsák, a gebék arab paripává változnak, a rozsda pirulása felszívódik, a por fehérre mossa arcukat, már csak nyomukban kavarog. Romantikus vagyok, mi? Csak viccelek. Bár annyi gyönyörű nőt sem láttam még, mint azon a napon, s olyan meleg április sem lesz soha többé. Arra ébredtem, hogy két lány, akit soha életemben nem láttam, koszorút akar a nyakam köré rakni. -Olyan szomorúan mosolyogtál álmodban - mondták. Ez már egy ilyen nap volt. A koszorúfonást persze Lord találta ki. Lecsupaszítottuk a fákat a környéken, törődtünk is mi a gyümölccsel, nekünk a virágok kellettek. A levegőbe dobáltuk vagy a tűzbe dobtuk a szirmokat, ravasz kis Pánokként kergettük a lányokat - mintha a mediterrán nyár lett volna, nem egy csalóka, Kárpátok közé szorult április. Komolyan hiszek abban, hogy a legcsúnyább nő is életében egyszer szépnek látszik - és lehet-e szebb egy virágokat tipró lánynál? S mindezek közepében ott van Lord, méltóság és féktelenség különös keveréke, kimagaslik mindenki közül. Hol virággyűjtő expediciót szervez, s egész ágakkal és vasvillát rázó tulajdonossal térnek vissza, szórják a szirmokat mindenfelé. Máskor görög táncokra akar tanítani mindenkit, s gitárral a kezében mutatja a ritmus s a mozdulatok összefüggését. Leül, jógi meditációkba mélyedve, kilátásba helyezi, hogy rövidesen lebegni fog, de mielőtt felemelkedne, megunja és visszatér a görög táncokhoz - ez is egyfajta lebegés - mondja. -Vallást alapítunk! - szavalja - Isteneket szülünk, méghozzá fájdalommentesen, dévaj, féktelen isteneket s benépesítjük velük a kekszízű ateista sivatagot. Délutánra a nap és a fény megfogyatkozása a tűz köré kerget. -Őseink, ha a kardfogú tigris, a félelem és a reménytelenség környékezte őket, tűzbe és szerelembe menekültek. A tűz a félelmet csökkentette, a szerelem erőt adott a reményhez. Képzeljétek azt a féktelen bujaságot, amivel meghágták asszonyaikat, miközben a tigris újra meg újra nekirontott a barlangot védő tűzfalnak. Egy kis Woodstock-ot akart összehozni bizonyára. Egyszer azzal is előállt, hogy fessük ki arcunkat. Csakhogy a lányok rúzsán kívül más eszköz nem igen volt, és meg nem is értettünk hozzá. Inkább bohócoknak néztünk ki. Estére meg előkerültek a palackok. ************************************** Furcsa egy ébredés volt. Fáztam. Egy imbolygó sátor legszélén feküdtem, két szeretkező pár mellett. A lányok tátott szájjal lihegtek, a srácok röhögtek, biztatták egymást és egyáltalán, remekül szórakoztak. A sátrat is majdnem feldöntötték, tulajdonképpen erre ébredtem fel. -Szia - mondta az egyik mikor meglátta, hogy ébren vagyok, de egy pillanatra sem hagyta abba a melót - Te Max vagy, ugye. Megpróbáltam felkönyökölni, de olyan fejfájás hasított belém, hogy visszahanyatlottam. -Fáj a kutyaharapás, mi? Bal kezemen, ami a sátor falához ért, mintha nem is lett volna hús - a hideg közvetlenül a csontjaimat nyalogatta. Hasra fordultam, még fázzon a másik felem is. -Csak addig várj, haver, amíg ezt befejezzük. Aztán majd iszunk. Na jó. Tulajdonképpen minek olyan fene gátlásosnak lenni. Azon törtem a fejem, vajon miket követhettem el előző este. Nemigen lehettek valami dicsőséges dolgok, az bizonyos. Egy ideig még elég jól összeálltak az események, egész addig amíg ott nem állt a kicsi, gonosz törpe a nagy ollóval, hogy elvágja a filmet. Elaludtam megint. Másodszor arra ébredtem, hogy konyakot töltenek belém. Egyszeriben felültem rá. A lányok már csak félig voltak meztelenek s így hirtelen egészen zavart lett a hangulat. -Nem hánytam? - kérdeztem teli aggodalommal. Ebben a pillanatban ez a kérdés foglalkoztatott leginkább. -De igen - mondták egyszerre s a hangulat feloldódott. Épp ideje volt, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Később éhesek lettünk, de náluk azon az egy konyakon kívül semmi sem volt. Kikászálódtam a sátorból - mint a málnabokor ágazott fejemben a fájdalom, de a reggeli hideg jótékonyan lenyesegetett belőle. A tábor elhagyatott csatatérnek látszott, a busz valamivel odébb, az út szélére húzva árválkodott. Odabent is aludtak egy páran - a bőröndömről egy vadidegen, motyogó lányfejet kellett eltávolítanom. Találtam két pástétomkonzervet, de kenyeret nem. Megettük úgy ahogy volt. Már a vége felé jártunk, amikor Lord dugta be a fejét a résen. -Itt vagy? - egy pillantással felmérte az állapotomat. - Pedig azt reméltem, legalább te nem leszel másnapos. -Ki kell ábrándítsalak. De azért lábra tudok állni. -A kérdés az, mennyi haszon van belőle. Szükségem van rád. Két hátizsák volt nála. -Úgy gondoltam, bemegyünk a városba kajáért. Ha már idehoztuk őket, nem hagyhatjuk éhenhalni. Furcsa volt ilyen beszédet hallani tőle - patetikus pillanatainak egyike volt ez. Eléggé hallgatagon mentünk vagy egy fél kilométert, a kínos beszélgetések előtti csendben. -Rég ismered Lindát? Pont erre a kérdésre számítottam, de most hogy feltették, nem igen örültem neki. -Osztálytársam volt. Körülbelül ebben a pillanatban határozta el a nap, hogy szórt sugarai után arcát is megmutatja. A szél is feltámadt, s a levegő mintha pár fokot hűlt volna egy pillanat alatt. -Mit gondolsz, ártatlan a ... lány ? Olyan hangon tette fel a kérdést, mintha legszívesebben válaszolna is rá. -Nézd, én sokkal kevesebbet tudok róla, mint ahogy gondolod. Jópár éve nem találkoztunk. -Ő maga mondta, ha meg akarom ismerni, kérdezzelek téged. -Rávall. -Azt mondta, te vagy a legmegbízhatóbb forrás, mert haragszol rá. Nevetséges helyzet volt - sohasem hittem volna, hogy a Lorddal való beszélgetés közben határtalan gőgjén kívül bármi másra is tekintettel kéne lennem. Linda mindig is tudott a fair play határvonalaival spekulálni - s most Lord itt állt fülig szerelmesen. Ha a javát nézném, olyasmit kéne mondanom, ami mindörökre elriasztaná Lindától. Valami olyant, hogy az apja szekus. Most semmi mást nem hinne el. De hát miért kell nekem az emberiség jótevőjének lennem? Egy kicsit úgy éreztem magam mint az őrült aki aszpirinnek képzelte magát. -Azt hiszem értem - mondta Lord egy hirtelen megvilágosodás stílusában - Szerelmes voltál Lindába és ő nem engedett neked. -Ó, ha tudnád - gondoltam, de aztán azt mondtam - Szó sincs róla. A dolog bonyolultabb, és egyáltalán nem érted a helyzetet. -Na de mégis - ugye rendes a lány ? Ez volt az első alkalom, hogy ilyesmi izgatta egy nőnél. -Hát, tulajdonképpen igen. Cinikus gazfickónak éreztem magam. Lindára gondoltam - erotikus álmaimban rózsaszínű és hosszúkás volt mint egy Modigliani festmény. Jegyrendszer volt akkoriban, de Lord impozáns pimaszsága egyszerűen átlépett rajta. Tizenöt kenyeret vettünk, egy halom tojást, aztán elmentünk a piacra. -Mennyibe adja ezt a krumplit, néni? -Öt lejbe fiam, de nézze milyen... Lordot nem érdekelték a krumpli erényei. Áthajolt az asztal fölött s egészen közelről a fülébe súgta: -De ugye ideadja egyötvenbe is. Az öregasszonynak fennakadt a szeme. Minden krumpliját elvittük s egy huszonötöst hagytunk nála. Lord utolsó produkcióinak egyike volt ez - ezután kezdett reménytelenül megjavulni s ahogyan egyre normálisabb lett, úgy foszlott a varázslat is róla. De akkor még rajtam kívül senki sem sejtett semmit. Ez a táborozás akkora bolondériának indult, hogy már saját lendületéből is továbbrepült. A lányokat mozgósítottuk, csináljanak kaját, Lord pedig visszamászott Lindához a négyszemélyes sátorba, amit kisajátítottak maguknak. Tettek-vettek a bográcsok körül, de annyira borzalmas lett, hogy lehetetlen volt nevetés nélkül megállni. Attól minden egészséges embernek hasmenést kellett kapni, s meg is kaptuk rendesen. Az ilyesmi jókedélyt szül ,s még a piából sem fogytunk ki. Este a tábortűznél Lord eltűnt valamerre, egy ideig Tama helyettesítette. Egy hirtelen eső aztán szétverte a tüzet s bekergetett a sátrakba. Így ért véget a nap. Éjjel kettőkor arra ébredtem, hogy a tőlem legmesszebbre eső lány mászik át a többieken és szólongat. Már a legjobbra gondoltam, de aztán egészen mást akart. -Vigyél hányni, Max. Nem értettem, miért pont én vagyok erre a legalkalmasabb, de elkísértem a fák közé. Az ég kiderült időközben, barátságtalan, nedves éjszaka volt. Miközben rókázott, úgy tűnt, az egyik fa alatt ott ül Linda és Lord és a csillagokat nézik. Elképzeltem amint Lord a Nagygöncölre meg a Fiastyúkra mutogat és végtelen csillagködökről, meg bolyongó meteorokról beszél. Megborzongtam. De másnap már látszott, hogy Lorddal nagy baj van. Kézenfogva mentek mindenfelé s nem lehetett szót érteni velük. Mi csak mérgesek voltunk, de Prücsi nagyon a szívére vette az ügyet. Úgy téblábolt Lordék körül mint légy a cukor körül s azok úgy hessentették el mintha tényleg az lett volna. Bőgőjelenetet is rendezett egyszer, el kellett cipelni. Aztán taktikát változtatott. Ebédnél odajött hozzám és azt mondta : -Max, gyere csókolózzunk. -Prücsi, hagyd ezt abba. Semmi értelme az egésznek. Komolyan nézett rám . -Na jó. Téged hagylak. Átült Melák ölébe, aki nem sokat ellenkezett. Onnan pislogott át Lordhoz, de azok észre sem vették. Viszont elég jól belejöttek a végére. ***************************** Éreztétek valaha azt, hogy jó volna most megállni s máshonnan folytatni, vagy még inkább nem is folytatni egyáltalán s tulajdonképpen bele sem kellett volna fogni az egészbe? Úgy fél évvel ezelőtt mikor belefogtam ebbe a könyvbe - emlékeztek még? nyolcvankilenc tavasza volt s mi nem fértünk a bőrünkbe, így kezdődött, egy kalandos történetet akartam írni az Explozív körül megélt kalandjaimról, amibe ügyes fogásokkal enyhén nosztalgikus elmerengéseket szőnék mindenféléről mi eszembe jut. Vannak történetek amiket élvezet elmesélni, ezek aztán nem is maradnak elmeséletlenül. Amelyik híressé válik kiérdemli a megtisztelő "Közhely" nevet. No de ezt... Úgy hetedik osztály táján mikor sejtelmes felfedezéseket suttogtunk arról a különbségről ami minket a lányoktól elválaszt és tolltartóink belsejébe függőleges hasítékokat rajzoltunk, igazi divat volt Lindába szerelmesnek lenni. Ha srácok beszélgettünk, rendszerint arról volt szó, Linda melyikhez volt kedvesebb, s ha valaki azt mondta, hogy hát szerinte semmi különleges nincs Lindában, a gyanakvásnak olyan fullasztó légköre vette körül, hogy egykettőre jobb belátásra tért és bevallotta, hogy egy kicsit ő is szerelmes bele. Voltak azért kivételek is. Egy srác egyszer félrevont - helyre, körülményre már nem emlékszem, csak aggódó arcára, ahogyan körülnézett, mielőtt bevallotta volna, hogy egy nagy titkot akar rámbízni. -Azt hiszem tudom, mi az - mondtam. Gúnyos és kegyetlen voltam már akkor is, ezt elfelejtettem említeni. -Nem hiszem. Nincs honnan tudjad. -Szerelmes vagy Lindába. Zavarba jött. Ő egy titkot akart rámbízni, a titok pedig egy kényelmes igazság, letagadhatjuk bármikor. Most viszont egy nyilvánvaló ténnyel kellett szembenéznie, amire nem volt felkészülve. Úgy döntött, hogy most bizonyára szégyelnie kell magát. -Mit gondolsz, ő tudja? Néhány rosszul előhívott fotóköri fényképem maradt abból az időből. Takarékossági okokból feles méretűre nagyítottuk őket, a fényképpapír nagy kincs volt akkoriban. Hiába nézegetem azokat a képeket - mindeniken rajta van az egész fotókör, gondosan sorba állva egy lépcsőn vagy egy virágzó orgonabokor előtt - nem tudom kideríteni szép volt-e Linda vagy sem. Néha meg sem találom a sok apró, egyforma fej között. Az első cigaretta s az első részegség borzongásai mellett őrzöm azt az emléket, mikor az első pornófilmet láttam. Túlságosan kövéreknek találtam mindeniket, a nagy remegő melleket pedig egyenesen visszataszítónak. Linda vézna kislány volt akkoriban, de ügyesen tornászott, nekünk meg a lélegzetünk is elállt, mikor a tornaórán a spárgát csinálta. Szőke volt és zöld szemű - és körülbelül ennyi amit abból az időből mondani tudok róla. Azt hiszem, nem is volt még igazából nő abban az időben - legalábbis nem emlékszem egyetlen mozdulatára sem. A gyermekkor bármilyen kedves grimaszai elfelejtődnek, az ébredező nő tudatos mosolya az első olyan gesztus, amit később egyéniségnek fognak hívni a kívülállók. A kamaszkor válságairól nem írok itt (a Lindáét nem ismerem, a magunkét meg jobb eltitkolni, olyan betegség ez amit minden szülő megkap mikor gyermeke kezd felnőtté válni). Én a kézilabdával kacérkodtam akkoriban. Három edzés hetente, botránnyá fajuló hiányzások az iskolában, izzadságszagú öltözők. Hízelegtem magamnak, hogy én vagyok a leghatékonyabb góllövő a csapatból. Apró szertartások is voltak a dologban. Először persze a beavatási ünnepség - mi ájágónak hívtuk, ma sem tudom, jelent-e ez valamit. A csapat akkoriban alakult meg, így aztán a régi fiúk, amilyen én is voltam, nem is estünk rajta túl. Az ájágó csak az újoncokat fenyegette, az első közös edzőtáborozáson. Azt hiszem, Péter ötlete lehetett, aki birkozó korában tanulhatta. Valami okból olyan gyorsan kellett a birkozócsapatból távoznia, hogy nem volt rá alkalma, hogy egyszer az öregfiúk oldaláról is részt vehessen az ájágón, ezért lett a mi csapatunk beavatóünnepe sokkal vadabb, mint amilyen a kézilabdacsapatoknak lenni szokott. Péternek emésztő vágya lehetett, hogy visszaadja valakinek azokat a megaláztatásokat amiket ő kapott, hogy vizes papuccsal verje egy pokróccal letakart srác csupasz fenekét, hogy elmondassa vele százszor, hogy mindig tisztelni fogja a veteránokat. De szertartás volt a mindig szabályszerűen három és csakis három üdítő edzés után a sarki kioszknál, meg a nyertes meccseket követő vendéglői vacsora, amire az edző ki tudja milyen forrásokból szedte a pénzt, s ahol a csapat legjobb játékosa kapja a dupla flekkent, s még sok más. Egyszer eljött egy meccsünkre a Dinamo edzője, megnézett egy edzést is. Később hivatalos úton két embert elvittek tőlünk. Az edző elmondta, hogy én lettem volna a harmadik. Végül is azért mondtak le rólam, mert három centivel alacsonyabb vagyok az elvárt száznyolcvannál. Linda a megyeszékhelyre ment, balettsuliba. Nálunk ez legalább akkora extravaganciának tűnt, mint az angol nyelvű óvoda. A fő beszédtéma az eseménnyel kapcsolatban az volt, vajon mennyibe kerülhetett a szüleinek, hogy oda bejuttassák. Persze arról is suttogtak, hogy a család nagyon is ellenezte ezt a művészkedést, hiszen az már születése előtt eldöntött dolog volt, hogy ha lány lesz, orvosnőt csinálnak belőle, ha pedig fiú, mérnököt. Volt-e tehetsége a baletthez, nem tudom, de a türelempróbáló gyakorlatozások biztosan ellenkeztek a természetével. Nem is láttam táncolni másképp, csak bulikon, pedig sokszor elképzeltem magamnak. Két év után felhagyott a balettel, de mivel régi osztálytársai közé visszatérni valahogyan a vereség érzetét keltette volna, a megyeszékhelyre ment elméleti líceumba. Családja, gondolom, fellélegezhetett: az egyetlenke végre úton van a betervezett karrier felé. Ekkortájt találkoztunk másodszorra. Olcsó, szerelmesregényekbe való fogás, hosszas távollét után nőként találkozni azzal, akit kislányként ismertünk. Időközben én is változtam, mi tagadás: most már nem ijedtem volna meg a pornófilmek hősnőitől, s sportolói ambíciómat átcseréltem irodalmiakra. Egy zsúfolt városközi buszban találkoztunk - a legjobb alkalom arra, hogy szoros testi közelségbe kerüljünk bárkivel. Mi viszont filozófiai témákról beszélgettünk - tizenhattól tizenkilencig az emberek mindig az élet sarkalatos kérdéseiről beszélgetnek, aztán pár év szünet után, mikor a nehezebben kimondható dolgok foglalkoztatják őket, előtérbe kerül a bevásárlás. Elmesélte, úgy érezte, a balettiskola zsákutcába szorítja egyéniségét, amikor egész embert követel. Most valószínűleg azt kérdezném, hogy a partnere valóban a lába között fogja meg a balerinát mikor a magasba emeli, ahogyan az a nézőtérről látszik. Akkor egyetértően bólintottam, s valóban azt éreztem, meg tudom érteni. (Persze az is igaz, hogy akkori ismerőseimből egyedül mi maradtunk szédült világbosszantók, proletárpukkasztók, ahogy azt Lepke mondaná - épater la proletairs). Elszavaltam neki néhányat akkoriban írt verseimből, s komolyan megtárgyaltuk, mi jó s mi nem bennük. Mindkettőnkben volt egy kis fölényesség mert én költőnek, vagyis csak a kiváltságosak számára fenntartott élmények birtokosának éreztem magam, az ő fölényessége pedig nemének minden tagjában megvan amikor meglátják, hogy testük miféle kémiai reakciókat indít el a férfiakban. Akkortájt túljutottam már a kezdeti rímfaragó próbálkozásokon és éppen abban a fázisban voltam mikor mélyen megvetettem mindennemű mondanivalót és a verseket a felfoghatatlan látomások valóságos raktárává léptettem elő. Jól hangzó, népszerűen filozófikus szavakat válogattam össze, azokat amikről úgy hittük akkoriban, hogy mindennemű filozófia nagybetűs címszavai: olyanok, mint Halál, Álom, Hó, Abszolút, Idő, Mámor. Ezekből próbáltam aztán minnél összefüggéstelenebb látomásokat kicsikarni, nagyon haragudva olyankor, mikor a véletlenszerű illesztések folytán rím, ritmus, vagy ne adj isten a hétköznapi értelem szabályainak megfelelő mondatok alakultak belőle. Formabontó őrületemben azonnal, s némileg szégyenkezve elvetettem az ilyen változatokat. Ha valamivel hatottam Lindára - a mostani eszem szerint - az inkább az lehetett, hogy nagyon is izgalmasan tudtam mesélni ezekről a nem túlságosan jelentős próbálkozásokról, amiket az én lázas kommentárom a készülő remekmű fényével aranyozott be. Akkoriban fedeztem fel Lorcát és Rilkét, és beteges étvággyal kívántam volna minél többet falni belőlük. Linda megemlítette, hogy nekik mintha volna néhány kötetük tőlűk, valamelyik délután bemehetnék szétnézni a könyvek között. Valahogy úgy történhetett, hogy ő akkortájt lábalt kifelé a személyiségválságból, én még alaposan benne voltam a közepében. Pár évvel később, amire meguntuk egymást, tehát megengedhettük magunknak az őszinteséget, elmesélte, hogy már a buszban határozott véleménye volt rólam. Alighogy hazament, előszedte a Lorca kötetet, elméletét ellenőrizendő. Hogy mi volt az, sohasem tudtam meg, minden kérdésre titokzatosan mosolygott (akkoriban kezdte a mosolyok, villámgyors pillantások fegyvertárát begyakorolni). Melletted lett nővé, mondta egyszer Lepke kaján mosollyal, akarsz-e még többet? Pár nap múlva tényleg felmentem hozzá a könyvért, s azt hiszem már akkor is tudta, sohasem fogom visszaadni. A könyv ma is nálam van, jelképezve hol kiszélesedő, hol elkeskenyedő kapcsolatunkat, s a könyv visszakövetelése gyér találkozásaink állandó beszédtémája. Utóbbi időben ritkán nyitottam fel - amint Lepke mondja, mintapéldája vagyok a szenilitás diadalútjának: a klasszikusoktól indulva jutottam el a rockzenéig, s ha így haladok rövidesen a gyermekrigmusoknál fogom végezni, na de mit is várnátok egy mindent tagadótól. A világ szemében már hetek óta együtt jártunk, mikor én még mindig csak beszélgetőpartnernek hittem. Úgynevezett stabil barátnőm is volt akkoriban, s a féltékeny mendemondák valóságos háborúja dúlt körülöttem, anélkül, hogy bármit is észrevettem volna. Stop. Egy másodpercig kisértést éreztem, hogy magamat léptessem elő ennek a fejezetnek a hősévé. Mi tagadás, magunkról mesélni kellemes dolog, a szerénység és tartózkodás ritkán szívből jövő. Csakhogy bolond lennék ha nem lennék tudatában saját jelentéktelenségemnek, s ha el is feledkeznék róla, vannak barátaim akik minduntalan eszembejuttatják. Nem fogok magamról mesélni. Annyit azonban megért ez a kitérő, hogy megértsétek: eléggé jól ismertem Lindát ahhoz, hogy ne tetszedjen amint Lord körül ólálkodik. Pár hónapja nem találkoztam vele, de nem ért különösebben meglepetés, hogy a rock rajongójaként látom viszont, bár legutóbb szakállasokkal láttam, s úgy tűnt, véglegesen elkötelezte magát a neoszürrealista festészet mellett. Szerelmei szerint váltogatta az érdeklődési körét. Igaz, Lepke azt mondta róla, hogy egy vizespohárba sem volt soha szerelmes, nemhogy egy férfiba. Én akkor azzal vádoltam Lepkét (kötelességemnek éreztem a visszavágást, hiszen közvetve én is érintve voltam az ügyben), hogy ő szerelem nélkül is elfogadná Lindát, mint testet. De még mennyire, mondta ő, s ezzel az ügy le volt zárva, mehettünk inni. Nevezhetném a szabadság szerelmesének is, vagy kevésbé fellengzősen egyszerűen szertelennek. Ami az utóbbi időben kicsit megrémített engem mikor Lindát más ölében láttam, az a félelmetes tudatosság volt amivel a szerelmek között lavírozott. Az értelem felvillanó szikrája olyan pillanatokban mikor a mámor karjaiban kellett volna lennie, a fekete pillantás amivel nekem üzente, hogy kopjak le, mikor valamelyik új barátja a nyakát harapdálta. Ilyen volt Linda, és én féltettem Lordot. Nem voltam egyedül. Másnap reggel Tama látszólag véletlenül ült mellém a tűz mellé. A reggeli teára várakoztunk. Apró slukkokat szívott a cigarettából, s anélkül, hogy leszívta volna, megforgatta a szájában és tömör darabokban köpte a levegőbe. -Jót tesz a szivar szeretkezés után - mondta minden különösebb irány nélkül. Tama mindig a legotrombább, darabos testű lányokat szedte fel, miközben a csinibabák érte is legalább úgy bolondultak, mint Lordért. -Na igen - vont vállat, s végre elszánta magát, hogy egy karikát alakítson a füstből, de aztán mintha megharagudott volna rá, szétlegyintette. - Veszélyes nő - jegyezte meg, mintegy mellékesen. Lord sátra felé néztem. Semmi mozgás nem látszott. Éreztem, hogy Tama inkább engem néz. -Hírlik, ismered. -Na igen - mondtam és mentem a teáért. Táborozásunk harmadik napjára virradtunk, s még mindig maradt valami a kezdeti lendületből ahhoz, hogy senkinek ne jusson eszébe megkérdezni, mit is keresünk mi itten. Egy kis fekete belémcsimpaszkodott, s nekem eszem ágában sem volt lerázni. Bár a túlontúl szabados légkör bizonyára szétdurrantott néhány kapcsolatot még a szilárdabbak közül is, ugyanakkor olyan pazar lehetőséget teremtett az azonnali bosszúállásra, hogy senkinek sem jutott ideje bánkódni a történtek felett. Na igen, eljön majd a fogak csikorgatásának ideje is, de ez most a gyors történések perce volt. Azt hiszem, igazán nyomorultul egyedül Prücsi érezhette magát, de a látszatot ő is iparkodott őrizni. Látható undorral nyalta-falta Melákot, ezt rajta kívül mindenki észrevette. Mellesleg nem sokat ért vele, mert Lordot alig láttuk ezen a napon. Mivel a sátrak szörnyen zsúfoltak voltak, az utóbbi két éjszakát a szabad ég alatt töltöttem. Igaz, nem voltam egyedül a hálózsákban, ez azonban nem sokat segített az áprilisi hajnalok ellen - alaposan meghűltünk mindketten, bár az éjszaka nem volt kifejezetten unalmas. Ahhoz azonban eléggé felmérgesített a köhögés, hogy annál jobban nehezteljek Lordra, aki kettedmagával továbbra is kisajátított egy sátrat. Déltájban Tama megint megpróbált szóba ereszkedni velem Lindáról. Éppen megpróbáltam elfogadható levest főzni öt-hat különböző levesporból s halászlékockából. Kezdetben úgy tűnt, hiányzik belőle valami, később pedig minden hozzáadott dologgal borzalmasabb lett. A főzőcskézés kifejezetten alkalmas pillanat az efféle beszélgetésekre. Nem kell a másik szemébe nézni - s a tevés-vevés alkalmas ürügy a hosszú szünetekre. A katonaságban, mosogatás közben - nekem valahogy nagyon bőven jutott ki ebből a fegyvernemből - számtalan nyomasztó történetet hallottam a nők hűtlenségéről. Aggódtunk, reménykedtünk, mosogattunk. Annyira idegennek éreztük egymást, hogy a diszkréció gátjai értelmetlennek tűntek abban az összezártságban. Nekem sem kellett sokat várnom a rossz hírekre. Linda volt annyira karakán - ezt sohasem tudnám eltagadni tőle, de nem vagyok benne biztos, erényei vagy hibái közé soroljam - hogy megírta, meg fog csalni, mielőtt még kiválasztotta volna az utódomat. Nagy gonddal fogalmazott levél volt - hideg, pragmatikus, nagy szavak nélküli. Azt írta, nem látja értelmét egy év haladékot adni egy elhidegülőben lévő kapcsolatnak - ő legalábbis kezd rájönni, hogy a pillanatnyi szimpátia ellenére amit irántam érzett, egyéniségeink mégsem összeegyeztethetőek. S így tovább, a "váljunk el harag nélkül"-szerű sértések többszöri megismétlésével. -Szóval kiadta az utadat, amíg baka voltál. - mondta Tama - Van egy ismerősöm aki azt mondaná erre, ronda egy fehérnép. Hirtelen ötlettel bezúdítottam egy félkiló lisztet a levesbe. -A szerelem útjaiban nincs erkölcs, jog vagy igazság - magyaráztam - Tulajdonképpen még a beteljesülés pillanata sem az, amit igazából szépnek lehetne nevezni. -Milyen filozófikus lettél egyszeriben - legyintett- Az ilyen dumát majd akkor szedd elő, ha ezt a csirizt meg akarod etetni a bandával. -Eddig neked járt a szád, hogy nem elég sűrű. -Hallod, nem mondhatnád meg úgy egyszerűen ennek a nőnek, hogy menjen a fenébe? Vagy jóban akarsz még maradni vele? -Nem olyan egyszerű... Majd meglátom, mit lehet tenni. A következő két nap alatt tíz percet ha láttam Lindát. Megvolt a szokása, hogy eltűnjön az ember szeme elől. Nem volt közösségi lény - ő a tábortűz mellé is csak akkor ült le, ha kiszemelt magának valakit. Lord nem volt benne biztos, szűz-e vagy sem - na effelől nyugodtan felvilágosíthattam volna. Én már csak tudtam - no de persze Lord is gondolt valamire. Lindának külön öröm volt az, ha úgy játszhat valakivel, hogy semmit, de az égvilágon semmit sem nyújt neki - Lepkét hintáztatta így már évek óta. Nem tudom, volt-e öröme a szexben igazából valaha is - hosszú hetekig hittem azt, hogy azért hagyott ott mert keveselte ami tőlem tellett. Igaz, abban is lehet öröm, ha látjuk azt, másnak mennyire fontos az, ami nekünk annyira mindegy. Linda érzékeny volt - kiválóan érzékelte mire érzékenyek mások. Úgy esett, hogy ketten kellett vízért mennünk - vannak ilyen véletlenek. Meg sem vártam amíg eltávolodunk a tábortól. -Linda, nézd, ez nem egy tisztességes játék. Elővette jól ismert, bújkáló mosolyát. -Miért? Nekem tetszik Lord. Gyanút kellett volna fognom. Túl gyorsan reagált - de én nem voltam elég figyelmes ez alkalommal. -Ha tényleg tetszik, hagyj neki békét. -Hű, de harapós vagy. Van ennek az ügynek valami köze ahhoz az életunt sráchoz? -Tamához? Miért lenne? Csak úgy mellékesen nézett rám. Fél másodpercig sem álltam a tekintetét. -Azt hiszem megpróbált a lelkére beszélni Lordnak, hogy dobjon engem. Bizonyára olyasmiket mondott, hogy démoni nő vagyok. -S nem vagy? Nevetése őszintének tűnt. -Miért lennék? Én nem csinálok rosszat senkinek. Sem tőr, sem méreg, sem egyéb efféle. Még csak nem is ígérek többet mint amennyit adok. Körülnézett. -Nem sétálunk még egy kicsit? Kellemes itt veled beszélgetni. Régi emlékeket ébreszt - még az ártatlanságunk korszakából. -Hazudsz. Megfogta a kezem. -Úgy van, hazudok. Mind a ketten hazudunk. De azért értjük egymást. -Sajnos. Nem akarta elengedni a kezem. -Nézd, Linda... Mi lenne ha egyszer, csak egyetlen egyszer nem te lennél a győztes? -Nem mindig vagyok győztes. -Még nem láttalak veszteni. -Veszteni lehet hogy nem, de vannak kilátástalan esetek. -Tamával például nem sokra mennél. -Nem is érdekel. Irónikus, kiábrándult s túl sokat látott már. Olyan mint te. -Köszönöm a hasonlatot. Pedig Tama jó zenész. Talán jobb mint Lord. Linda vállat vont. -Na és? -Azért mégsem örülök, hogy egy kategóriába sorolsz vele. -Nem vagy egy kategóriában vele. Egy csomó kellemes emlék fűz hozzád. -Csak ennyi? Gyere, hazudj már valami jólesőt, nem kerül semmibe. Elengedte a kezem. -Tulajdonképpen miért véditek annyira tőlem ezt a Lordot? Régen elmúlt tizennyolc, nem mai csirke és még csak komoly nője sincs, kit elhanyagolna miattam. -Ha Prücsit nem számolod. -Az a lány olyan mint a falevél. Csak sodorja az élet s közben imádja, hogy szenved. -Lord azt hiszi, szerelmes vagy bele. -Nos, te jól tudod, hogy soha senkibe sem voltam szerelmes. Pontosabban egy ideig beléd, de az is lehet, hogy csak áltattam magam. -S ezt ilyen szenvtelenül elmondod. -Értékeld, hogy őszinte vagyok. -S mi lenne, ha megkérnélek, légy néhány percre Lorddal is az? -Ettől féltem - sóhajtott Linda, s leült egy vastag gyökérre - Na gyere te rossz kisfiú, ülj ide mellém, s meséld el, miért akarod tönkretenni az én szórakozásomat. -Mert utálom látni, amikor behúznak valakit. -És Lord? Mit gondolsz, hány lányszív szakadt meg miatta? -Törődsz is te a lányok szívével. Különben is - ő nem hideg és számító mint te. -S te? Te nem vagy hideg és számító? Te nem próbálsz manipulálni éppen most engem? -Nálad úgysem tudok elérni semmit. De elmehetek Lordhoz és lehet, hogy többet tudok elérni, mint Tama. Arra számítottam, meg fog kövülni a tekintete, de szó se róla. Inkább úgy tűnt, kimondottan élvezi a helyzetet. -Ez nem lenne fair play velem szemben. -Nem tartozok neked semmivel. -Hát éppen ez a baj. De tudod mit, mondok én valamit neked. Egy kicsit gazemberség ugyan, de nem baj. Gyere szeretkezzünk egyet. Psszt, ne mondjál semmit. Most meg foglak csókolni, s közben még mindig meggondolhatod magad. Biztosra ment. Még egy affektáló pillantásra sem volt szüksége, cirógatni sem próbált. Hegyes, ügyes kis nyelve fájdalmasan éles emlékeket ébresztett bennem - hogyan csókolózott először jelenlétemben mással. Most úgy bújt hozzám, mint egy játékmackóhoz - szemérem és szenvedély nélkül. -Ha akarod, most olyat is csinálhatsz velem amiről három évvel ezelőtt álmodni sem mertél. Nem is apró gazemberség volt ez, hanem hatalmas. Valami hátsó, porszemnyi őszinteség azért talán lehetett a csókjaiban. Én legalábbis máig is hiszem, hogy valamiért tényleg akarta, hogy akkor mind a kettőnknek jó legyen. Leterített dzsekimen szeretkeztünk, szinte ugyanúgy, mint amikor az osztálykirándulásról húzódtunk félre, vagy májusi vasárnapokon az erdőbe ruccantunk ki. Talán egy kicsit kevésbé sietősen. -Te kis Mackó-Maxika - borzolta elgondolkozva a hajam - ugyanolyan ügyetlen vagy, mint régen, de azért jó veled. -Nem kell a hódításra gondolj. -Majd a férjemmel fogok úgy szeretkezni, mint veled. -És megcsalod ilyen Lord félékkel. -Tényleg nem akarsz egy kis perverzitást? Nincs benned vágy arra, hogy fájdalmat okozhass? -Úgysem engednéd meg. -Sohasem fogod megtudni, megengedtem volna, vagy nem. -Ócska trükk. Ezzel már nálam sohasem fogsz titokzatosnak látszani. -Pedig én valóban titokzatos vagyok. Ha feleséged akarnék lenni, elvennél? -Igen. Felhorkant. -Eh! Disznóság ez az őszinteség. -Vissza kell térnünk. -Mintha zavarna a jelenlétem. Máskor nem voltál ilyen látványosan gyáva - öltözött fel. - Inkább sétáljunk egyet. -Hozzátartozik a forgatókönyvhöz, hogy későn menjünk vissza? -Ennyire primitívnek képzelsz? Tudhatod, hogy improvizálni szoktam. Mikor eljöttünk még nem tudtam, hogy le fogok feküdni veled. Puhán szájon csókoltam, aztán lecsúsztam a vállára, ajkammal követve ütőere vonalát. Kézenfogva mentünk tovább, hasonlóan a szerelmesekhez. -Ha bűnbeesés után elszívsz egy cigarettát, többet nem lehet megkülönböztetni a becsületes emberektől. -Számodra sohasem jelentett semmit a tested? Egyáltalán, miért gyűjtöd az élményeket ha nem szeretsz emlékezni? -Nem gondolod, hogy értelmetlenségeket beszélünk? - nevetett. Szürkületig sétáltunk, néha megálltunk csókolózni. Vizet sem hoztunk és Linda azt mondta Lordnak, hogy eltévedtünk az erdőben. Hajmeresztő hülyeség volt, Lord bevette. A hangulat aznap este csapott a legmagasabbra a tábortűz körül. Hatalmas fazék teát főztünk, vodkával kevertük. Csalóka, ravasz folyadék lett belőle. Lord kölcsönkért egy gitárt és Fonográf számokat játszott. A "Lökd ide a sört" kórusban énekeltük. Linda a lábához kuporodott, onnan nézte, és a "Jöjj kedvesem"-nél tercelt neki. Később Lord lehangolta a gitárt, egészen lazára engedve a húrokat, megmutatta, hogyan játszik Ravi Shankar. Máramarosi táncokat parodizált, dőltünk el a röhögéstől. Kifogyhatatlan volt ezen az estén. Sajnos a lány, akivel a múlt este az ital összehozott mellém ült s a nyakam köré kapaszkodott. -Gyere menjünk, keféljünk egyet. -Majd később - igyekeztem finom lenni, de még én is észrevettem, milyen ingerült a hangom - most a legjobb a hangulat. -A tegnap olyan jó volt veled - mondta. Megpróbált felizgatni, a fülemet harapdálta. Súlyos, fekete haját kibontotta erre az alkalomra, vastag, tömpe ujjai voltak. -Ugyan, hagyj már. -Te lefeküdtél azzal a kurvával - sírta el magát. Megsajnáltam. Linda felénk sem nézett egész idő alatt. Lord ekkortájt tért rá az Explozív számokra. A lány ott bőgőtt a vállamon, sokért nem adtam volna, hogy ne kelljen lefeküdnöm vele. Másnap hajnalban Linda csendesen felkelt Lord mellől. Még utoljára megcsókolta - Lord világosan emlékezett erre a részletre, meg arra is, hogy azt hitte, csak egy percre megy ki a sátorból - alvást akart színlelni akkor is, amikor visszatér. De Linda sietség nélkül felöltözött - farmer, dzseki, sportszatyor, összesen ennyi csomaggal jött, megmosdott a patakban, aztán kiállt az országútra stoppolni. Tizenegyre otthon volt, a fürdőkádban, a családnak azt mondta, az egyetemről jön. Lord úgy rángatott ki a sátorból. Még csak másnapos sem voltam, alig ittam valamit előző este. -Hova mehetett? -Nem tudom. -Nem szólt semmit. Mitől haragudhatott meg? -Nem tudom. Nem hiszem, hogy haragudna. Szokott ilyet csinálni. -Mit akarsz ezzel mondani? - szinte torkon ragadott. -Nem tudom. -Mondd meg a címét. Az otthonit. Megmondtam. Kölcsönkért valami pénzt s szinte futólépésben indult az országút felé. Megvártam, amíg egy teherautó felveszi, aztán felköltöttem Tamát. -Azt hiszem jobb lesz, ha mielőbb feloszlatjuk ezt az egészet. Lordnak kevésbé volt szerencséje a stoppokkal, késő délután érkezett Lindáékhoz. Negyedórát csengetett és dörömbölt a kapun. Linda azt mondta, a vonaton akaszkodott rá ez az alak. Végül az apja kijött és elküldte Lordot. -Nem akarom, hogy ilyen alakok ólálkodjanak a lányom körül. Mi tagadás, négy nap vadkempingezés után Lord kissé elhanyagolt állapotban volt. Most azt hitte, mindent ért. Elment a borbélyhoz, aztán megvacsorázott a vendéglőben. Hotelre már nem futotta a pénzből, úgyhogy a vasúti váróteremben aludt, másnap reggel pedig szabályosan megfigyelés alá vette a házat. Néhány óra múlva Linda egy szatyort lóbálva bukkant elő. Lord távolról követte egész a központig, ott utolérte és vállara tette a kezét. -Szervusz, Lord. Nem kellett volna utánam gyere. -De miért? Meg tudod magyarázni, hogy miért? -Nem tudom megmagyarázni. Lord felragadott egy követ. -Elhiszed, hogy én most beverem ezt a kirakatot? Linda elmosolyodott. -Persze, hogy elhiszem. -Dehogy hiszed. Verjem be? -Komolyan elhiszem. De azért ne verd be. Semmi értelme - mondta és elment. Lord utána meredt. Aztán megfordult és puszta kézzel odavágott az üvegre. Majd nekilátott, hogy egyenként a földhöz verje a kiállított porcelán holmikat. Nem ellenkezett mikor tíz perc múlva érte jöttek a zsaruk.