"Csak az marad, amit összetörtem Csak az emlékszik, kit meggyötörtem Egyedül a színész lehet boldog Arcátlanul túlélnek a dolgok." (az Explozív együttes dalszövegeiből) Voltak pillanatok, amikor Lord egészen normálisan viselkedett. Nagyon kiábrándító volt ilyenkor. Únták. Meg tudtam érteni őket, de Lordot is. Az őrült zseni szerepköre igen-igen fárasztó tud lenni, a vele járó viszonylagos szabadság ellenére is. Egyik szombaton egy kisvárosban koncerteztünk valamerre. Nem igen tudtam merre járunk. Néhány főtér ugyan aggasztóan ismerősnek tűnt, de általában csodálkoztam, milyen különös betűk vannak a rendszámtáblákon errefelé. Előbb azt hittem, csak az én szeszhez kevésbé szokott fejem nem tud megbarátkozni ezzel a szüntelen változással, de miután Lord egy párszor pazar hangulatot váltott ki a teremben azzal, hogy egy szomszédos megyében levő város közönségét köszöntötte, rájöttem, ők is úgy vannak vele, mint én. Tulajdonképpen nem is tudom, mi tartotta még össze ezt a turnét. Talán a sofőr volt: ő tudta a menetrendet, s a dolgok természetéből következően sokkal ritkábban rúghatott be. Minden tiszteletem az övé. Nem mondhatom, hogy Lord végigsántikálta az előadást, de nem is volt formában. A közönség bizonyára nem vett észre semmit - a szokásos nagy siker volt, amihez már kezdtünk hozzászokni. Bár az újságok, rádió tudomást sem vettek rólunk (a tévéről nem is szólva) valahogyan mégis elterjedt a hírünk s a jegyek már napokkal előtte elkeltek. Lord színpadi különcségei már nem keltettek botránkozást - egy beígért produkció megvalósulása voltak. Egy alkalommal Lord egy veder vizet zúditott a közönség közé - épp a Rolling Stonesról olvasott akkoriban. Fel voltak dobva, fel sem vették. De a következő állomásunkon látjuk ám, hogy az első széksorok le vannak terítve nájlonzsákokkal, és mindenki a szőnyegverő ruhájában jött. Ezt még a függöny mögül figyeltük, s dőltünk el a röhögéstől. -Mi lenne, ha lepisilném őket ? -vetette fel a Lord. -El lennének ragadtatva. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogyan öltöznének a következő alkalomra. Lassacskán a plakátok már feleslegessé is váltak. A plakátainkon (talán már meséltem erről) az állt, hogy egy Ritmic nevű együttes fiatal zenét játszik. Fellép még két fiatal reménység Duo Modern néven, vidám jelenetek Stan és Bran. De már negyedórával a kezdet előtt a közönség skandálni kezdte, hogy EX-PLO-ZÍV, EX-PLO-ZÍV s ezt folytatta a lányok fellépése alatt is, a két komikust pedig a mondókájuk felénél lekergették a színpadról. Egy kis ravaszság persze tőlünk sem állt távol, sőt. A lányok hangját csak feles erősségen tartottam, utána pedig hirtelen lekapcsoltam a villanyt s a beállott éjfélben maximumra nyomtam a potmétereket. Az Explozív belépését így olyan robbanásszerű élmény jelezte, ami talán csak részben volt a zene minőségének vagy személyi varázsuknak köszönhető. Különösen trükkösen sikerült az egyik fellépésünk: a terem kisebb volt, mint általában s úgy látszik elszámítottam magam az erősítés tekintetében, mindenesetre a basszusdob első belépésekor három ablak megrepedt. Bődületes hatása van az ilyesminek sötétben, ritkán volt ilyen sikeres koncertünk. Bőven megérte azt a pár lejt amit le kellett pengetnünk az ablakokért. Úgy látszik az intéző is így gondolta, mert miközben a pénzt számolta egyre csak arról érdeklődött, mikor jövünk legközelebb. Ez alkalommal nem volt ablaktörés. Egy maréknyi aszpirintől úgy-ahogy elmulasztott fejfájással babráltam a keverőpulton. A banda is fáradtnak látszott, még Prücsiék sem igen voltak formában. Az első széksor itt nagyon közel volt a színpadhoz, nem hagyott teret az igazi őrjöngésnek, megtört testtel rázták magukat, mintha a gitárt sikongatnák. A számok lementek azért sorban, volt fütty, ordibálás meg minden. Az intézők ilyen koncerteket szeretnének mindig - nagy bevétel, stressz semmi. Háromszor visszahívták őket, aztán vége lett. Mire kikapcsoltam a gépeket, már ki is ürült a terem. Pár percet maradtam még csak, amíg összeszedtem a leszerelhető dolgokat - a dögnagy erősitőket már csak-csak nem lopják el, de az apróbb mütyüröket számtalanszor leszerelték, csak azt nem mondták, adjak autogrammot rájuk. Bezzeg a kulisszákban nagy autogrammosztás folyt. Utóbbi időben Lord a lányok mellére és fenekére adta az autogrammokat, nehezen mosható, vastag kariókával. A bolondériát mindig Prücsi indította el, mert minden koncert után odavonult (ennek a lánynak egészen el fog kopni a melle, annyit dörzsöli, hogy leszedje másnapra - mondta egyszer Lord). Ragályként terjedt a dolog, az utóbbi időben már noteszek, trikók, zoknik szóba sem jöhettek s még az olyan lányok is, akiket egészen biztos nem ezzel engedtek el otthonról, hozzájárultak a dologhoz. Gyakran tűnödtem, vajon a barátaik mit szólnak hozzá, hogy idegen aláírással megjelölt cicit kell tapogassanak. Nem tudtam elképzelni a helyzetet. Az emberek csak a szédület ritka perceiben megközelíthetők. Ha másnap reggel a városban csellengtem, alig tűnt hihetőnek, hogy ezek a lófarkas licisták vagy titokzatosra maszatolt arcú nők közül soknak a mellére van írva, hogy "NÁLUNK NINCS DENVER. LORD". Most is nagy volt az elevenség. Lord még át is kiáltott hozzám a terem másik feléből -"Nincs egy jó kariókád? Ez már karcol..." - de ez inkább egy kis propagandafogás volt, mert Lord nagyon is előkészült az ilyesmire. Csak egy vigyorral válaszoltam s kutatni kezdtem az aszpirines doboz után. Akkor láttam meg a kiscsajt. Valahogy nem talált ide. Jóképű volt különben - szuper nő lesz belőle, mondtam magamnak. Csak hát még nem volt nő. Úgy tizenhatnak taksáltam - na nem mintha ez akadály lett volna, amióta a bandával jártam, volt alkalmam olyan tizenötösöket is látni, akik mindent tudtak, amit egy férjhezmenéshez tudni kell, meg azt is amit nem. Meg olyat is láttam akinél a szende természet igazi vámpírt takart - na de ez autentikus kiscsaj volt, tiszta szemekkel, mellei alig kezdtek rügyezni - olyan volt az egész lány, mint egy könnycsepp. Bár az utóbbi hónapban én is alaposan eltávolodtam az ártatlanságtól, gondoltam jobb, ha én szólítom meg, mintha odajutna Lordhoz és az rászól, hogy nyissa szét a blúzát. -Keresel valakit ? Felém fordult - hát istenem, azon ritka pillanatok egyike volt amikor visszakívántam a partiképes egyetemista szerepkörét. -A bandához tartozol? - kérdezte félrehajtva a fejét. -Nagyjából. A fényeket meg a hangot szerelem. Szóval ilyen előre-hátra tologató vagyok. Meg én hozom haza őket a kocsmából - mondhattam volna, de nem akartam egy illúzió gyilkosa lenni. Egyszeriben bizalmába avatott. Én norma embernek tűntem - Lordék előtt feszengett volna. -Mit gondolsz, eljönnének...egy buliba? Ugyanis ma van... a születésnapom. Még csak ez hiányzott a születésnapjának. -Hát, meg lehet próbálni - mondtam és nagyon gonosznak éreztem magam - Sohasem hittem volna, hogy egy ilyen lány metálrajongó legyen. Nevetett, de nem valami sikerülten. Tündérszép Ilona elindul, hogy megkörnyékezze a Sárkányt. -Miért kellene rajonganom ? -Hát diszkó, lambada, effélék. Esetleg mondjuk Presley. -Ez olyan mint a himlő, azt hiszem. Át kell esni rajta. De előbb vagy utóbb fel kell nőjön az ember. Tisztára megsajnáltam, de hát csak nem mondhattam neki, hogy "túl hamar akarsz felnőni, kislány". -Tudod mit, beszélek én Lorddal. Mikor lesz a buli? -Kilencre hívtam a többieket, de hát jöhettek akármikor - somolygott egy kicsit. - Nagy meglepetés lesz. Leadta a címét. -Megkapjátok? -Igen - siettem válaszolni - de tudod, ez egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy túl fáradtak lesznek. -Remélem nem - mondta kicsit ijedten. - Különben, te is jöhetsz. Na jó. Megemlíteni sem akartam a dolgot, de Lord már ezzel kezdte. -Mit akart a kis barna ? -Valami bulira hívott - vonogattam a vállam. Lord egészen felvillanyozódott. -Gyerekek, ezt már nevezem. Kész, szerelmes vagyok. Tudja a kő, miért, de úgy éreztem felelős vagyok a kiscsajért. -Légy komoly, Lord, ez nem neked való nő. Ennél rosszabbat nem is mondhattam volna. -S miért nem, kérlek szépen? Nem vagyok talán szalonképes? Teljesen józan volt, így jobb volt nem vitatkozni vele. -Nem erről van szó. Csak hát ez kölyök még, nem láttad, hogy állt ott? Fogadjunk, hogy életében először volt koncerten. -Na és? Én mindenesetre több nővel bajlódtam mint te, s mindeniknek nagyon egyformák voltak az óhajai. Ne félts te engem. Még illemtankönyveket is olvastam annak idején. Úriembert akartak faragni belőlem. Az is lettem volna, ha ez a szédült zene közbe nem jön. Valami jó házba való a csaj? -Tudom is én? Csak a címét adta le. -Hogy hívják? -Andi. Hidegkúthy Andrea. -Ipszilonnal? -Ipszilonnal és téhával. -Szóval egy igazi grófkisasszony. Spanyol reverenzet parancsol, vagy franciát? -Nem értem mit ragaszkodsz annyira ehhez a bulihoz, ha ilyen csúfondárosan veszed. -Szeretnék én is úriember lenni. Legalább egyszer egy hónapban. De azért elmentünk megkérdezni, mik a szülei a lánynak. Reménykedtem, hátha szekus vagy párttitkár az apuka, mert Lord olyan gyakran hangoztatta, hogy olyan házba nem teszi be a lábát, hogy most muszáj lett volna tartania magát a hadováihoz. De orvosok voltak a szülők. -Nőgyógyász - magyarázta az intéző - annyi a pénzük, mint a pelyva. Majd jól nézzenek szét a lakásban, mert egyhamar nemigen látnak ilyet. A bandának nem volt ínyére a dolog - őszintén szólva, egy megszokott, ismerősen büdös vendéglő számomra is egyszerűbbé tette volna az életet. Így utólag azt is hazudhatnám, hogy tudtam mindent előre. Tényleg meglepetés lett az érkezésünk. Andi ugyan bejelentette a dolgot, de nemigen hittek neki. El is késtünk egy kicsit - na nem mintha nehezen kaptuk volna meg a címet - akinek csak megmutattuk, azzal kezdte, hogy "ja, Hidegkúthyék...". A késés oka az volt, hogy Lord kiadta a parancsot, hogy a banda vágja puccba magát. Kosztümöt vett fel - sose néztem volna ki belőle, hogy ilyesmit rejtegessen a bőröndjében - és sorra ellenőrzött mindenikünket. Én is felvettem a másik farmeremet. Lordnak igaza volt - a buli tényleg nagyon protokolárisnak igérkezett. Nem volt ugyan mindenki kosztümben, biztos csak azért, mert még nem érettségiztek, de azért mégiscsak úri muri volt, hidegbüfével és pepsi-colával. Olyan jó kis tizedikes buli. Andi a tizenhatot töltötte. Az egyetlen szerencse az volt a dologban, hogy a szülei, miután megterítették az asztalt és behűtötték a pepsit, kötelességtudó szülők módjára elmentek otthonról. Na persze, azonnyomban előkerült az eldugott kakaólikőr. Vagy két pohárka jutott fejenként, kivéve Lordot aki valami röhejes kifogással azt mondta, nem iszik. Akkora változáson ment keresztül, hogy már röhögni sem tudtunk rajta. Akár azt is elhittem volna, hogy tényleg illemtankönyvek olvasásával töltötte gyermekkorát. Aztán táncoltunk. Természetesen diszkóra és lambadára. Andit Lord monopolizálta, illedelmesen suttogott a fülébe, de el nem eresztette volna egy percre. Mi sorravettük a többi lányt, már amikor hozzáfértünk, mert velünk együtt igencsak nagy lett a férfitöbbség. Úntam. Andira már nem is gondolhattam, a többiekben meg azt hiszem, nem keltettem túl kedvező benyomást. Pedig kíváncsiak voltak, be nem állt a szájuk. Megvolt az elképzelésük arról, milyen egy rockcsapat élete (engem dobosnak vagy orgonistának véltek) s persze nem ronthattam el az örömüket azzal, hogy leírom az én potméterhúzogató munkámat. De hát a hazudozás fárasztó. Kimentem a vécére. Rózsaszín csempe, a tükör alatti polc tele sprayes dobozokkal. Megrázogattam őket - üres volt szinte az egész, már ahogy ez lenni szokott. Az egyik Body Mist deóról hiányzott a kupak. Ejnye-ejnye. A nagyszobában leoltották a villanyt, szemfájdító piros fény villódzott. Egy neoncső áramszaggatóját szerelték rá egy fotolámpára - Lordék is ezzel próbálkoztak, amíg nem kerültem hozzájuk. Átmentem egy másik szobába. Itt nem volt felszedve a szőnyeg - ez tehát nem esett bele a buli számára feltartott helyiségekbe. Gondolom Andi apjának a dolgozószobája lehetett, legalábbis az impozáns íróasztal és az egész falat elfoglaló könyvtár után nézve. Egy egész polcon a "Nőgyógyászati közlöny" terpeszkedett, több másikon szakkönyvek. Vastag, poros tudományos irodalom - ha végignézném őket, biztos megkapnám valamelyikben a család teljes készpénz készletét, s ha dollárjuk van, azt is. Végigböngésztem a könyvespolcot. A legérdekesebb felfedezés az iróasztal mögé "elrejtett" háromkötetes "Erdély története" - ezt kellett akkoriban drága pénzért beszerezni, hogy valaki disszidens entellektüelnek érezhesse magát. Belehanyatlottam egy fotelbe és - minek illem, ha nem lát senki - felraktam a lábam a kisasztalra. Kezdtem megérteni Andit. Egyetlen gyerek volt - megpróbáltak mindent kihozni belőle amit csak lehetett. Már láttam, amint táncórára küldik, tizenegy évesen kezébe adják Proustot és Tarkovski filmeket nézetnek vele videóról. Lehet el is bóbiskoltam egy kicsit, csak az ajtócsapódásra ébredtem fel. Andi valami külföldi cigarettákat szedett elő az íróasztal fiókjából. Köhentenem kellett, hogy észrevegyen. -Itt vagy? Van valami baj? -Fájt a fejem. De már múladozik. Megkínált cigivel. Elég volt ránéznem, hogy tudjam, nem dohányzik. Úgy tettem, mintha szaglásznék. -Spéci parfümöd van... Body Mist, ugye? Elpirult, de gyorsan témát váltott. -Ha már nagyon unod magad, ott van a videó. A kazetták a szekrényben vannak. Gyorsan kiment. Nem sok kedvem volt hozzá, de a kazettákat megnézegettem. Meg is kaptam a Tarkovski filmeket rendesen. Kint már felgyújtották a villanyt - Andi zongorázott. Gondolom Lord kérte fel - szinte sajnáltam, hogy nem láthattam, miként szabódott a lány, hogyan hagyta magát apróról apróra meggyőzni. Nem értek hozzá, de azt hiszem, elég jól játszott. Lord úgy állt elegánsan a zongorának támaszkodva, mint a vőlegény egy lengyel sorozatban, a szakálla helyét simogatta. Láttam még színészkedni máskor is, de ez volt az első alkalom, hogy ilyen sokáig bírta. Tudta, hogy most már az ő magánszáma következik. Persze felkérték gitározni, Andi a saját hangszerét hozta elő. Nem szabódott túl sokat. Megkopogtatta a gitárt, hangolt rajta egyet-kettőt, megfogdosta nyelét. -Kicsit túl széles - neked biztos kényelmetlen lehet. Mutasd csak a kezed. Háromszor is ráfért a Lord tenyerére és Andi elpirult - ki tudja hányadszor ezen az estén. -Na, mit játszunk? Mondjatok valamit. -Hát a ti számaitokból valamit -mondta valaki olyan hangon, mit Lord máskor biztos nem hagyott volna szó nélkül. -Nem, valami olyasmit, ami nektek tetszik. Félperc kínos csend. -Tudjátok mit, játszuk azt, hogy mindenki sorban mond egy számot és én eljátszom. Üljetek körbe. Az első egy pici lányka volt, olyan eleven és kiszámíthatatlan mint egy gyík. -Igazán akármit lehet kérni? -Legfeljebb nem tudom eljátszani. Valami nagyon különlegeset akarsz? -Hát... - úgy súgta mintha valami csúnya szót mondana - Homokóra. -Nesze neked, Lord - gondoltam, de meglepetésemre tudta, még a szövegbe sem akadt bele. Összenéztünk Tamával, látszott rajta, ez neki is új. A következő egy srác volt, valami bluest kért (azt hiszem, egy Hobo számot) de Lord mintha kicserélődött volna, lényegesebben kedvetlenebbül játszotta, mint a Homokórát. Se előtte, se utána ilyen kekszízű bluest Lord hangszeréről nem hallottam. Még ez a szám ment, aminek már sehogy sem akart vége szakadni, mert azért Lord ragaszkodott a szólóhoz, mikor dörömböltek az ajtón, de olyan vadul, hogy mindjárt tudtuk, miről van szó. -Ezek a mieink. - mondta Lord savanyúan - Max, menj nézd meg mit akarnak. Csak félig volt igaza. Prücsi volt egyedül, két kézzel verte az ajtót. Elég fura volt, hogyan talált el ide, pláne ilyen állapotban. -Szerusz - mondta és szinte beesett az ajtón. - Lord itt van? -Itt. Prücsi, menj haza. -Azonnal, azonnal, csak éppen beszélnem kell Lorddal. Hoztam neki egy üveg bort. Nekidőlt a biztonságos ajtófélfának és széttárta a karját. -Szerusztok, gyerekek! Szeretitek a bort? Lord félrehúzott. -Max, kérlek koptasd le ezt a nőt. Elrontja az egészet. -Szent ég, de miért pont én? -Mert csak te tudod megcsinálni. Tartozol nekem egy ennyivel. Nem értettem, mivel tartoznék én neki, de abban igaza volt, hogy Prücsi nem talált bele az atmoszférába. Karon fogtam: -Prücsi, gyere velem. Úgy nézett rám, mintha most látna először. -Hová? -Akárhová. Tudod, Prücsi, én tulajdonképpen... én tulajdonképpen szerelmes vagyok beléd. A részegség még egyszer olyan bambává tette, mint amilyen volt. -Te? Mióta? -Régóta. Gyere már... -Értem én, meg akartok szabadulni tőlem - mondta, de jött. Alighogy kiléptünk az ajtón, Prücsi úgy nyaklott össze, mint egy rongycsomó. Leült az ajtó mellé és pár másodperc hiányzott hozzá, hogy elaludjon. Felrángattam. -Mit akarsz már megint ? Nekem jó itt. Valahogy talpra állítottam, erre nyakamba borult és bőgni kezdett. -Hagyd már abba ! Mikor kiértünk az utcára, megint csak le akart ülni. -Prücsi ne butáskodj. Elviszlek a buszhoz s ott szépen lefekszel. -Ne vigyél a buszhoz - motyogta - guríts be inkább az árokba. Már nem tudtam, részeg-e vagy komédiázik, vagy mind a kettő. -Prücsi, ha nem hagyod abba, kapsz egy pofont! -Az jó lesz - bólogatott és megint a nyakamba borult. -Lord is pofozni szokott ? - kérdeztem azzal a kegyetlenséggel, amit néha ámulva tapasztalok magamban. Erre egy kicsit kijózanodott, s most már meg tudott állni a lábán. -Miért mondod ezt - biggyedt le a szája. - Nem is vagy szerelmes belém - állapította meg lemondóan. -Hát nem, valóban nem. Gyere már. -Hagyjál, tudok menni magam is. De azért eléggé düledezett. -Attól még megkefélhetnél - mondta bávatagon. -Tényleg akarsz egy pofont? Akkor már tényleg ideges voltam. Szó nélkül harmadszor is a nyakamba borult. -Na, ez már túlzás...- Önkéntelenül átöleltem a derekát. Jó meleg volt, nem is volt rossz érzés. Csak olyan rémes pálinkaszaga ne lett volna. Belecsókoltam a nyakába. -Na látod. - mondta tárgyilagosan. - Használd ki, hogy részeg vagyok. Józanul nem tudom megcsalni Lordot. -De hát ő lépten-nyomon megcsal téged. Józanul és részegen. Erre már nem válaszolt, mert közben elaludt. Vigyem a buszhoz és adjam át mint egy stafétabotot ? -Ébredj, felviszlek a szállodába. -Nekem mindegy. A portás olyan mélyen aludt, hogy arra sem ébredt fel, amikor elestünk a lépcsőn. Prücsi hanyatt feküdt az ágyon és annyit mondott: -Gyere. Leültem mellé és farkasszemet néztünk. Egy porszem gyöngédség sem volt ebben a pillantásban. Keskeny, ideges ajkai voltak és olajbarna szeme. Ismeretlenül akár szép is lehetett volna. Lehunyta a szemét. Kigomboltam a blúzát. Reggel, mire felébredtem, már elment. Soha többet nem beszéltünk erről az éjszakáról. A történet másik fele talán érdekesebb. Lord körülbelül tizenöt népszerű slágert énekelt egy kocsmai zenész stílusában s a srácok kezdték magukat egyre rosszabbul érezni. A meghívottak viszont tátogtak a gyönyörűségtől. Tama azt mondta, hogy Andinak nem igen tetszett a dolog, és néhányszor megpróbálta rábírni, hogy játszon saját számokat, de Lord annyira utálatosan mordult rá, hogy végül Andi a divány sarkába húzódott mint egy sértődött kisveréb. Nesze neked kifogástalan playboy! És énekelték tovább a kispolgári ízlés penészvirágait. Itt Tama megállt a történetben s egy teljesen váratlan kérdést tett fel. -Te ugye megdugtad Prücsit azon az éjszakán ? -Fogd be a szád. -Akkor kérdezzem másképp : szeretkeztetek ? Nem válaszoltam. -Mert tudod, ugye, hogy Lord bolondul Prücsiért. -Na ne. Ezt ne. -És persze Prücsi is tudja. Bolondul utána és kínozza, ahogy csak éri mert ez is beletartozik a szerepbe. -S közben a csaj hagyja, hogy végigmenjen rajta az egész siserahad. Kétkedve nevetett. -Ne gondold te azt. Prücsi nagyon prűd tud lenni a maga nemében. És szörnyen éles körmei vannak. Nem vet rám túl jó fényt, de néhány sebhelyet tudnék azért mutatni, hehe. Valószínűleg fura pofát vághattam. -Na jó, ne beszéljünk erről. De azért azt hiszem ez is oka volt Lord esti produkciójának. -Most már igazán abbahagyhatnád. Mondd el mi volt és ne táncolj az idegeimen. -Hát jó, végül is semmi különös. Az egyiknek végül sikerült valami olyasmit kérnie, amit Lord nem ismert. És akkor Andi elkövette azt a hibát, hogy azt mondta, ezt ismeri ő és elkérte a gitárt. -És Lord felmérgelődött. -Fel. Felállt és bömbölő hangon kijelentette, hogy ez egy szent gitár mert ő játszott rajta, és hogy világít a sötétben és nem engedheti, hogy profán kezek megérinthessék. A magasba emelte - először azt hittük, leüti a lányt, de aztán csak az asztal sarkához vágta s ezt még megismételte egy párszor amíg pozdorjává nem ment. -Kitört a botrány. -Dehogy. Csend lett, mint a templomban. Villámló szemekkel körülnézett és elvonult mint győztes csata után. Mi meg ott maradtunk. Képzelheted, kínos volt a helyzet. Andi mintha ragasztót szívott volna, azt hiszem szerelmes lett. -Kezd túl sok szerelem lenni ebben a történetben. -Na, a többiek annál kevésbé voltak meghatva. Összeszedtük a ruháinkat (a Lordét is mert ő egy szál ingben ment el) és pucoltunk. Azazhogy a ház előtt még vártunk egy kicsit, mert nem akartunk összefutni Lorddal. Tudtuk, hogy harapós lesz. Lord egyenesen hazajött és lefeküdt. Reggel olyan másnapos volt, mint egy kiadós részegség után, pedig egy kortyot sem ivott egész este. Azt mondta, semmire sem emlékszik. Én meg nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy abban a pillanatban törte össze a gitárt amikor én Prücsi ingét kigomboltam. Isten, ha vagy, ments meg a romantikától.