"Hej, régi jó piák Szárnyal tőled a fantáziánk Érted sírunk régi öreg vodkánk Régi füstös bodegák Falusi, tiltott világ Téged sírunk, régi öreg vodkánk..." (az Explozív együttes dalszövegeiből) A kocsmákba úgy vonultunk be, mint valami diadalmas hadsereg. Csak éppen pénzünk nem volt soha. Nem törődtünk vele - megkaptunk mindent anélkül is. No, nem aranyat meg gyémántot - de italt meg nőket igen. A dolgok rendje azt diktálta volna, hogy koncert után menjünk inni - csakhogy ez rendszerint túl késő volt. A koncertek hétre voltak hirdetve - ha háromnegyed nyolckor megkezdtük, az egy jó átlagnak számított. Az Explozív úgy kilenc körül lépett be és eltarthatott tizenegyig is, vagy még tovább ha különösen forró volt a hangulat. Akkorra minden bezárt, egyedül a bulikra voltunk utalva, ott aztán gondoskodtak arról, ne maradjunk józanok. De azok a nagyszerű másnap reggelek! A legváltozatosabb helyeken ébredtünk. Volt úgy, hogy az asztal alatt, de úgy is, hogy ismeretlen emberek paplanos ágyában - néha egyedül, néha nem. Töméntelen embert láttunk, rengeteg ismeretséget kötöttünk - olyan csemege volna egy szociológusnak, mint elhullott tehén a keselyűnek. Mindenki igyekezett legjobb meg legrosszabb oldalát fordítani felénk. Házról házra jártunk, mindenhol a legjobb borukkal, a legrosszabb viccekkel traktáltak. Lord elemében volt ilyenkor, otthon volt mindenütt. Tama sehol sem volt otthon, s ez szinte ugyanaz. Hangya és Melák sem ríttak ki a környezetből - jó haverei voltak bárkinek. Én kezdetben nehezen tudtam hozzászokni a vadidegen srácokhoz, kik nekem sírták el szexuális élményeiket, a lányokhoz, kik félrehúztak s ragaszkodtak ahhoz, hogy felolvassanak intim naplójukból. Annyi Mari, Feri, Juci, Jóska forgott körülöttem, hogy a fejem is megfájdult belé. Mire megszoktam, már úgy túlcsordult bennem az élettapasztalat, hogy ha valaki azzal fejezte be, hogy: -Látod, így játszik velem ez a nőszemély...- mindig volt szavam rá: -Tudom én azt haver. A minap is - nem ismered XY-t Z-ből? - azt mesélte nekem, hogy... Ünnep. Azt hiszem, ez a megfelelő szó. Mi vittük az ünnepet magunkkal. Idegenek voltunk és mégsem, értünk elővették a nagy napokra tartogatott pezsgőt, a fácántojás-likőrt, az osztriga-konzervet a hozzávaló hangulattal együtt. Lányok suttogták azt, hogy eddig csak a barátjukkal csinálták, de... -Miért éppen velem? - kellett volna kérdeznem, s bár sohasem kérdeztem, az első hetekben tényleg kíváncsi is lettem volna a válaszra. -Mert te elmész - kellett volna válaszolják, kicsit szomorúan, hogy miért nem lehetnek ők azok, akik elmennek, esetleg még hozzátéve azt is, hogy - És mert Lord már el van foglalva mással. Az élmények eltompítottak. Ha úgy járom végig ezt az utat, hogy hűvös szemmel figyelem és jegyzem meg az embereket, ahogyan Linda teszi bizonyára, talán többet írhatnék, hiszen a feltáruló titkokkal, a szempillák alól kiolvasható történetekkel tízezer és egy éjszakát át lehetne mesélni. Amire én emlékszem, csak egy olyan tarkabarka vászon, mint a cigányasszonyok szoknyája. Talán ezer emberrel ismerkedtem össze, szinte mindeniket elfelejtettem. Nem bánom. Vannak azonban olyan dolgok, amire lehetetlen nem emlékezni, tartóoszlopai a nosztalgiának. Még lesz szó róluk. Például egy kora délután ötösben támolyogtunk be egy vendéglőbe - fájt a kutyaharapás nagyon. Szerencsére a hely nem hordta különösképpen fent az orrát. Lord nyomban kezébe vette a dolgok irányítását. -No gyerekek, hadd lássuk, kinek mennyi pénze van? Óvatosan tapogatóztam a zsebemben, mennyit valljak be. Mert amennyit bevallok, az elúszik, az biztos. Kupacba gyűlt a pénz az asztal közepén - úgy ránézetre nem látszott valami soknak. Lord hozzálátott csoportosítani őket, mint a römiköveket. Már jött is a pincér. Lord nagymestere volt a haverkedésnek, a mindenkori pincért mint gyermekkori cimboráját kezelte, lekötelező mosollyal nyitotta meg előttük a szívét. -Nézd, barátom - mondta - ez itt minden pénzünk. Összesen ennyink van, ebből kell valahogyan talpraállnunk hétig. Egy kicsit leittuk magunkat az este - fejezte be kedves őszinteséggel. A főúrnak nem volt humorérzéke. Egyáltalán, nagyon sikerületlen alak volt. Túlságosan fiatal, túlságosan józan, nem izzadt, nem hunyorgott, homloka viaszosan tompa volt. -Mégis, mit parancsolnak? Összenéztünk. -Telik egy vodkára mindenkinek? Megmondta az árat és türelmesen megvárta, amíg fejben kiszámítjuk. -Tehát öt decit. Azaz nem, csak négyet. De ossza el öt pohárba. Végigmért és elment. -Na, ez nagyon lesújtó akart lenni - mondta Tama - Nem tudja kivel áll szemben. Nem is igyekezett túlságosan hamar kihozni, amit kértünk. Mindenféle apró dolgokról beszélgettünk, nőkről, a koncert technikai részleteiről. Aztán nem is a mi pincérünk jött, hanem egy tűzrőlpattant barna, öt konyakkal. -Azok a srácok küldik, onnét a terem túlsó végéből - mondta. Jól megnéztük a két farmerdzsekis alakot. Bőrnadrág, borotvapengét utánzó nyaklánc, s ehhez Elvis Presley-frizura - az Államokban drugstore-cowboynak hívják az ilyesmit. Nem mondom, hogy nagyon tetszettek volna, de mi udvarias emberek voltunk. -Azt hiszem fiúk, illendő lenne átülni hozzájuk, mit szóltok? Át is ültünk. Összedobtunk két asztalt, s a srácok nyomban integetni kezdtek: -Dalma, még egy rundot! Az egyiket Joe-nak hívták, Palinak a másikat. A jómód csömöre áradt mind a kettőből. Nyomban rátértünk a politikai viccekre, aztán a pornóra. -Két sperma sétál a Szajna partján... Jött a második adag konyak. A pincérlány olyan mézédes szemeket meresztett Lordra, mintha legszívesebben máris az ölébe ült volna. -Igyál meg egy pohárral velünk, Dalmácska! -Tilos leülni a vendégekkel... - vonakodott. -Ugyan, add el a házat - köpte be Lord - Még élni is kell, a mindenit. Aztán mégis elröppent, mert jött a mi nagyokos főurunk, hogy minek ültünk át, meg így, meg úgy. -Ne félj, fizetünk helyben - mondta Lord. Felmarkolta a négy poharat - mindig is büszke volt hatalmas tenyerére, nőgyógyász kezem van, szokta mondani - és elegáns mozdulattal beöntötte az üvegtartó kosárba. -A pénzt otthagytuk az asztalon - intett. A pincér elsápadt, de nem szólt semmit. Tamának igaza volt - nem tudta, kivel van dolga. -Otthagytátok a pénzt? S ha valaki elveszi? - értetlenkedett Joe. -Dehogy hagytuk ott. Itt van az egész - nyúlt Lord a zsebébe, s egy egész halom aprót öntött az asztalra. Új haverjeink térdüket csapkodták élvezetükben. Melák ártatlanul bámulta őket: -Ti nem szoktatok ingyen inni? -Milyen dühös lesz, ha visszajön... -Nem fog visszajönni - legyintett Tama. -Hagyjuk a pincéreket - mondta Lord - Beszéljünk a nőkről. -Dalmácskáról például - vigyorgott Hangya. -Na igen... miféle lány ez? Tüzes, vagy csak olyan kis barátságos? Pali a fülig pirult Joe-ra mutogatott. -Tőle kérdezzétek, tőle! -Halljuk! -Hagyjatok már...jó kis nő, annyi bizonyos. -Minden jó nő egyben rossz asszony - jelentette ki Lord szentenciózusan. Na, benne vagyunk megint a közepében, gondoltam. Lepke jelent meg valahonnan, s nagy üdvrivalgások közepette keresett széket magának. -Hát te meg honnan az ördögből kerültél elő? -Csak így, ni, jöttem megtapasztalni, nem szaladtok-e ki atyai szavamból. -Nagyon helyes - mondta Lord - egy atyának gondoskodnia kell fiairól. Lepke ez alkalommal mély választékot fésült a feje tetejére, haja mint két viharvert szénaboglya meredezett róla kétfelé. -Hát emezek meg kifélék-mifélék itten? - intett Joe-ék felé. Lepke, ha formában volt (s most ez volt a helyzet) szerette kihasználni a névmásokban rejlő lehetőségeket. -Ó, semmi - mondta Lord - ők fizetnek. -Ja úgy - ezzel a kérdés el volt intézve. - Szóval, mint már említettem, csak úgy bandukolok a városban, a buszotokat keresve, hát látom, hogy jön ott Prücsi néhány más hosszúhajúval s minden jel arra mutat, hogy erősen le van törve. Ne légy letörve, Prücsi, mondom neki, inkább szívjál ragasztót. Menj a fenébe, Lepke, te undok alak - mondja nekem Prücsi, mert mi szeretjük egymást Prücsivel, s csupa gyöngédségből tesszük pokollá egymás életét. Menj keresd meg Lordot, aki ebben és ebben a kocsmában iszik, mint egy kefekötő, engem meg elküld kóborolni ebben az egyhangú városban, hogy nézőket toborozzak a vacak koncertjére. Menj és igyál vele. Na és most itt vagyok és senki sem rendel nekem semmit - nézett szemrehányóan Joe-ra - arról volt szó, hogy te fizetsz, nem? Befelé mosolyogtam. Lepke környékén léggömb nem maradhatott kipukkasztatlanul. Pokoli rossz véleménye kellett legyen önmagáról annak, aki jóba akart lenni vele. -Ne borítsd fel az asztalt, haver - mondta Tama - ezt a Lepkét már így kell elviselni. De különben jó fiú. A pincérnőnk viszont maradéktalanul elnyerte a Lepke tetszését. -Szuper. Kicsi baba, neked kár itt elaszalódnod, mint a Micsurin szilvabarackja. Gyere velem, embert faragok belőled. Nosza ülj le ide gyorsan, sugdolózzunk egy kicsit. Dalmácska stramm lány volt, szerette ami romlott és csillogó. Lordtól is csak Joe tartotta vissza eddig, akivel ki tudja miféle afférjei lehettek. Leült kettejük közé, s az egyik az egyik oldalról nyomta neki a dumát, a másik a másikról. Bugyborékoló nevetését csak apró meghökkenések szakították meg. Joe körülnézett, s úgy látszik, még én tűntem a leghiggadtabnak az egész társaságból, ezért tőlem kérdezte meg: -Tulajdonképpen mivel foglalkozik ez az alak? Lepke meghallotta, s nyomban sietett felelni, hiszen mindenkinek önmaga a legkedvesebb témája. -Festő vagyok, de nem festek, író vagyok de nem írok. Az élet költészete vagyok, tudod. Járok a világban, s ha jóllakott embert látok, segítek neki torkába dugni az ujját. Dalmácska nevetett, mintha csiklandozták volna, s közben még véletlenül sem vetett volna egy pillantást Joe-ra. Ha azok ketten most felállnak és elmennek, csúnya pácban hagytak volna. De nem mentek el - az emberi természet már ilyen. Csak ültek, szinte sápadtan. -A barátod ez a savanyú alak? - kérdezte most Lepke. -Joe? - vizsgálgatta Dalma a pohara fenekét - Nem, már nem. -Akkor jó. Ne búsulj, Joe, részemről nincs veszély. Nem fogom elcsábítani a volt arádat. Akik a holddal csókolóztak, nőhöz már sohasem érnek, ahogyan egyik versemben írtam, amit persze nem kell komolyan venni. -De hiszen ez a Max verse, nem a tiéd - mondta Tama. -Hagyj nekem békét Maxszal. Körmölni mindenki tud. Láttál te költőt, aki erősítőket javít? Róla senki sem hinné el, hogy a holddal csókolózott. -Rólad esetleg azt hinnék el, hogy egy görénnyel csókolóztál, azért nem érhetsz nőhöz - mondtam. -Nono - fenyegetett meg Lord - magadra haragítod a fő-fő ihletforrásodat. Inkább menj, szereld fel a cuccot. Máris késésben vagyunk. -Szó se lehet róla. Ha már megyünk, menjünk együtt. Nem fogom egyedül rakosgatni azokat a dögnagy hangszórókat. -Ó na, ne rontsd el a bulit. -Ez ultimátum - dőltem hátra a széken. - Majd utána folytatjuk. Még eltartott egy negyedórát, amíg összeszedelőzködtünk, de végül is nekem lett igazam. Az utolsó percben Joe még meghívott egy bulira a koncert után. Lepke vigyorgott és bizonyára arra gondolt, hogy mégiscsak ő ismeri legjobban az embereket. S mentünk a koncertre. Jó show lesz, ebben biztos voltam. Az unalomba fúló délelőttök után következtek csak gyenge előadások, de ha valami akadt, ami felcsigázza Lord érzékeit (öröm vagy bánat, szerelem vagy szégyen, akármi), gátlásai nyomban feloldódtak s legjobb énjét produkálta. Dalmácska nem tudott velünk jönni, sajnálta is nagyon. Lepke azon volt, hogy ottmarad vigasztalni, de erre végül nem került sor, Joe-t és Palit viszont magunkkal vittük és odaraktuk hangszórókat emelgetni. Lord Sólyomszívet hangolta nagy komolyan, én meg a terem közepéről vezényeltem, hogy még egy kicsit jobbra, meg balra. Előkerültek Prücsiék is, igazán derekas munkát végeztek. Prücsi egyáltalán nem látszott letörtnek - vagy időközben vigasztalódott meg, vagy Lepkének járt már megint feleslegesen a szája. Kezdődött a koncert, mint már annyiszor. A két cicababa elnyávogta a számait, a komikusok lehetetlenné tették magukat, s a többi, nem is mondom tovább. Egy művész akkor van ihletett állapotban ha ki tudja kapcsolni gátlásait, ha órákon keresztül tud összefüggéstelenül beszélni anélkül, hogy szégyelné. A szégyen és a gátlás, ezek a haladás mozgatórugói és a művészet sírásói, mondta Lepke. Lord aznap eltekintett a szövegeitől amikre annyira büszke volt, s remek, ritmusos halandzsával helyettesítette őket. Tamáék csak bámultak, Lord meg megpróbálta az egyik szám szövegét egy másik dallamára énekelni. Azonkívül dedikációkat adott: -Ezt a nótát a pattanásos arcúaknak énekelem - egy másikat a város legnagyobb törpéjének, meg az ismeretlen katonának. Mindenki el volt ragadtatva s rosszallóan néztek Lepkére aki a közelemben ült és úgy röhögött, hogy esett le a székről. -Figyeld csak, micsoda bohócot csinál magából! A koncert elhúzódott, úgy félórával a vége előtt megjött Dalma is, nagy kifulladva. Lepke nyomban kezelésbe vette, de nem sok szerencséje volt vele, mert a lányt most már jobban érdekelte a színpad. Lord nagyobb sztár volt, mint ő és rá kellett jönnie, hogy ilyenkor neki nem terem babér. De azért csak egyre mondta neki a szöveget. Lord közben tovább tette az eszét a színpadon: -Kész, meguntam, gyertek, menjünk haza. Ha tudtam volna, hogy ilyen uncsi lesz, sosem jövök hozzátok. Á, mindegy, megvettétek a jegyet, nyomni kell a metált. Nagy autogrammosztás volt a koncert után, Dalma is oda akart menni, de visszatartottam. -Majd a bulin, ott olyan emléket kapsz tőle, amilyent csak kívánsz. Lepke rosszallóan nézett rám, én szorgosan vonogattam a vállam. A buli, amire Joe valamilyen önsanyargató indíttatásból meghívott, a helyi Rózsadombon álló másfél emeletes villában zajlott. Úgy illett volna, hogy mi is beszálljunk valamivel, de addigra minden üzlet bezárt. A két üveg bornál maradtunk, amit Lepke hozott magával, de abból is megittuk az egyiket útközben. Mire odaértünk, már állt a bál. Hát ha Joe ezt az alkalmat választotta ki, hogy Dalmával ismét összemelegedjen, nagyon rosszul választott. "Ma éjjel te vagy a zene..." énekelte neki Lord, majd áttért a nosztalgikus álfilozófiára, hogy: "Ami sötétben villan, káprázat... Ami fényben villan, jelenés... Ezeregyszáznyolcvannégyben is lesz tavasz..." S mikor a lány már egészen a közelébe húzódott, underground életuntsággal riasztotta el: "Idegen vagyok, valahogy ittrekedt Csak féligmeddig értem a híreket Az eszed, mit agyad meghagyott Nem gondolkozol, tehát nem vagy ott Az értelmed kettős értelem A civilizáció túltesz az életen A lét halott, a lélek hálni jár A halál az állam szolgálatában áll" Ezzel kézenfogta a lányt s együtt elmentek valamerre, másfél óráig nem láttuk őket. Joe ezalatt szépen leitta magát, s mi tagadás, főleg én itattam le. Úgy diktáltam belé a piát, ahogy gyermekkoromban töltötték belém a levest: -Gyere szépen, ez a pohár itt a Maros...ez meg az Olt,...meg a Duna. Kemény legény volt, magam is megijedtem, mikor a harmadik üvegig jutottunk, s még mindig ébren volt. Annyi haszna azért volt a dolognak, hogy elfelejtette Dalmát s más nő után kezdett nézni. Elsiklott a helyi lányok fölött, pedig egy részük ugyancsak szemrevaló volt, s megállapodott Prücsinél, akit néhány hosszúhajú táncoltatott s közben ajánlatokat sugdostak a fülébe. Prücsi szorgalmasan bólogatott mindeniknek - azonnal, azonnal - s a következő kört már mással táncolta. -Ki az a lány ott? - kérdezte Joe, s nagy nehezen megcélozta a mutatóujjával. -Prücsi. Akarod, hogy bemutassalak neki? - felráncigáltam a fotelből. -Prücsi, ez Joe - vittem oda - Vigasztald meg. -Nagyon örülök - mondta Prücsi, és megtámasztotta Joet, aki kezet akart csókolni, de ez a meghajlás kicsit kibillentette az egyensúlyából. -A barátod most nagyban dugja a barátnőmet - motyogta Joe. -Lord nem a barátom. Néha kefélünk, ennyi az egész. -Te büdös kurva - mondta Joe, és Prücsi nyakába borult. -Jó, jó, ezt nem azért mondtam, hogy belémess, hanem hogy ne ess belém. -Te Prücsi - kérdezte Joe hirtelen ötlettel - tetszik neked az ingem? Nagyon vagány ing volt, élénk narancssárga, rajta pálmafák, hajók, tahiti nők - annyira ízléstelen, hogy már-már rafináltnak hatott. -Nem fogok lefeküdni veled - szögezte le Prücsi. -Neked adom. Vagy ha akarod, van egy másik, egy trikó, arra rá van festve a nyakkendő. -Akkor sem fekszek le veled. -Gyere táncolni. Otthagytam őket. A másik szobában Lepke az asztalon ült és két lánynak magyarázott. -Hohó, az öreg Max! Na, hogy s mint. -Összeakasztottam Prücsit Joeval. -Ezt már nevezem. Látjátok - fordult a lányok felé - Max a legtehetségesebb tanítványom. Ne menjen le a nap anélkül, hogy valami rosszat ne tettél volna. Mondom én néktek: a menyországba vezető út rosszindulattal van kikövezve. -Jó azoknak együtt - mondtam és elvittem táncolni egyik hallgatóját. -Fura alak ez a Lepke - kuncogott. -Bosszantó és felesleges, mint a lelkiismeret-furdalás - akartam mondani, de rájöttem, hogy Lepkét utánoznám vele - Beszéljünk valami másról, jó? Aranyos leányka volt - kicsit hasonlított Tinire amikor még nem érezte magát hozzámtartozónak. Olyan jól talált a szó, hogy néhány tánc után már azt javasoltam, nem megyünk-e ki a levegőre, de erre elkomorult egy kicsit. -Hát éppen kimehetünk, de ... tudod, komoly barátom van. A katonaságban. -Nincs semmi baj - mondtam. -Biztos nem haragszol? -Dehogy haragszom. De gyere, üljünk le a diványra beszélgetni, mert már alig érzem a lábaimat. -Én meg túlságosan szeretek táncolni, ez az én bajom. Nem volna szabad ilyen bulikra járnom, de hát... -Ugyan miért? Mennyi van még hátra a srácodnak? Elpirult. -Csak két hónapja ment el. S tudod, a srácok... olyan erőszakosak. Nem mindenik olyan rendes, mint te. Mindeniknek csak az kell. -Igen? Arról is mesélt, miket írt a barátja a seregből. Úgy tíz perc múlva Prücsi huppant le mellénk, szemlátomást kimerülten. -Hát Max, ezt nem vártam volna tőled. -Egy ilyen vagány srác... -Először az ingét akarta nekemadni, aztán a nyakláncát. Utána mindenáron akart adni ötszáz lejt. -Te hülye, miért nem fogadtad el? -Minek az nekem? -Vehettél volna egy olyan narancssárga inget. -S még azt mondod, én vagyok a hülye. Mindenáron meg akarta nekem mutatni, hogyan keféli Lord a barátnőjét a tulajdon ágyában. -Ez tényleg érdekes lehetett. -Belehamuztam a vodkájába, s megitattam vele. Most alszik. -Végül is megnéztétek Lordot vagy nem? Elég kiábrándultan nézett rám. -Fárasztó vagy, Max. S neked nem áll jól. Na tessék. Ki tart nekem erkölcsi prédikációt. Hát nem megmondta a másik lány, hogy ritka az olyan rendes srác, mint én? Le is ittam magam bánatomban keményen. A Prücsi cigarettahamuja nélkül is.