"Minek a púp, ha az ember nem lehet teve?" (Lepke aranyköpéseiből) Sajnáltuk Lordot, meg röhögtünk is rajta, meg gyűlöltük, meg szerettük. Együtt az egész. Nehéz napok voltak, vártuk a vihart. Prücsi dobta Melákot, s megint Lordot kerülgette, mint lepke a fényt. Hosszú délelőttökre emlékszem ebből az időből. Lord bonyolult insztrumentális számokat próbált írni s időről-időre minden átmenet nélkül elkáromkodta magát. Nekem eszembejutott, hogy talán mégsem volna késő visszamenni az egyetemre. Egy hónap volt még a szesszióig - egy nagy hajrával talán átmehetnék a könnyebb vizsgákon, aztán ősszel valahogy kivágnám magam. Lassan foszladozni kezdtek a szálak, amik a bandához fűztek. Úgy van ez, mint a szerelemmel - sokáig tart amíg a csúcsra jutsz, az elmúlás csak egy pillanat kérdése. Egyelőre maradtam - egyre jobban láttam, hogy ha elmegyek, széthull az egész. Mintha nem lett volna elég bajunk, a sofőrünk is inni kezdett. Talán szerelmi bánata lett, vagy tudja a fene. Pont olyan hallgatag maradt, mint eddig, nem is érintkezett velünk. Csak időről-időre megvette a maga félliter cujkáját és megitta. Főleg egy-egy hosszabb út előtt. Aztán tépte, mint egy kamikadze, s bordalokat énekelt. Nem lehetett leállítani. A busz nagyokat nyekkent a hepehupás úton. Április emlékeimben úgy jelenik meg, mintha mi lettünk volna a világ közepe, s ahogyan vándoroltunk egyik helyről a másikra, úgy mozdult a világ is. Május már a fordulat hónapja volt. Ahogyan a banda kezdett szétzihálódni, a külvilág úgy tört be gondolataink közé és persze a napjainkba is. Telefonokat kaptam, levelek jutottak el hozzám furcsa, kerülő utakon, ismerősökkel találkoztam akik hírt adtak az otthoniakról. -Kedves Max- írta Tini - remélem megkapod ezt a levelet. Tudom, nagyon haragudtál rám, amikor utoljára találkoztunk. Talán én is hibás voltam egy kicsit, hogy nem próbáltalak jobban megérteni. De olyan hóbortosnak tűntél az elméleteiddel... Minap találkoztan Lindával, s azt mondta, még mindig vágyódol utánam, s egy szavamba kerülne, hogy hazagyere. Hidd el Max, hogy én mindig is... Anyámtól egy gondosan fogalmazott levelet kaptam, amiben körülbelül az volt, hogy tiszteletben tartják a nagykorúságomat, ő is szerette fiatalkorában a zenét, de nekem elsősorban egy becsületes mesterségre volna szükségem, az érettségi mostanában amúgy sem ér semmit, utána aztán majd... Egyetemi szobatársaim hárman álltak össze egyetlen levél kedvéért. Később elmesélték, hogyan készítettek elő egy rakás sört erre az alkalomra, az egyik írta, a másik kettő meg diktálta, s közben nagyokat röhögtek. "Szevasz te ló!!! Biztos emlékszel még arra az istállóra, ahonnan elszöktél annak idején. Vidám nyerítésed, részeg horkantásod nem ébreszt fel éjnek idején (ez hülyeség, de Zoló azt mondja írjuk bele, gutaütést fogsz kapni). Tudatjuk veled, hogy itt sekinek sem hiányzol. A szomszéd szobában viszont van egy srác, akinek igértél valami tranzisztort az erősítőjéhez, az kétnaponta átjön keresni, hogy nem jöttél-e meg. Arra azért számíts, hogy az egyetemen cirkusz lesz. Egy párszor ugyan beírtunk jelenlevőnek, de hát mindig azért nem ment a dolog - egy-két tanár meg direkt emlékezett rád és egy idő után keresni kezdett. Szóval számíts a letolásokra. Zoló hülye módra megvette neked a májusi kajabont, aztán egy hét múlva eladta, úgyhogy ha mégis megjönnél a hó vége előtt, ne számíts zsíroskenyérnél jobbra..." Kezek nyúltak ki utánam, visszavártak - még akkor is, ha ez a visszavárás gyakran a francba küldés formáját öltötte. A hangulat is megromlott, és nemcsak azért, mert Lord összebalhézott Melákkal Prücsi miatt. Mióta Linda megtáncoltatta, amúgy sem volt a régi - furcsán fáradékony lett, s idegessége nem agresszivitásban csapódott le, mint a régi jó időkben, hanem egy tőle szokatlan melankóliában - bűnrossz verseket írt, meg táncdalszerű számokat. Hálistennek sohasem akarta őket színpadon előadni - egészen elrontotta volna tulajdon mítoszát. Követelőző lett, nem tetszett neki sem a hangosítás, sem a fények - egyszer félig-meddig komolyan azzal is megvádolt, hogy szándékosan bojkottálom a produkcióját. De az ilyen részeg dumáktól eltekintve lassanként én lettem az egyetlen akivel még egyáltalán tárgyalni tudott - rám ugyanis nem volt oka féltékenykedni. Melákkal már alig volt beszélőviszonyban, de azért kirúgni félt, mert nehezen talált volna egy basszusgitárost a helyére. Meláktól még időtlen-ideig elnyikoroghatott volna a szekér - a fő baj Tamával volt. A színpadon Tama jól el volt dugva a dobok mögé, s így nem vonhatta túlságosan magára a figyelmet, de utóbbi időben néhány meglepően jó eredeti szerzeménnyel állt elő a próbákon. Ez annál inkább feldühítette Lordot, mert Tama nem adta meg neki a lehetőséget, hogy kitombolja magát. Mellesleg - nem tudom mikor írhatta ezeket a számokat. Lehet, régebbi szerzemények voltak, csak most mert előrukkolni velük, mikor Lord alkotó kedve megcsappanni látszott. Soha rosszabb alkalmat nem választhatott volna - nagylelkű pillanataiban, mikor tucatszámra gyártotta a jobbnál-jobb számokat, Lord könnyebben elfogadott volna egy idegen szerzeményt. Még az is lehet, örült volna, hogy gyakorolhatja a demokratikus erényeket. Most viszont, mikor hosszas tépelődések után is csak lehangoló szirupok kerültek ki keze alól, Lordot ugyancsak mérgesíthették Tama elegánsan tétova bluesai, lakonikus, gunyoros szövegeikkel. "Telefonon látjuk egymást nap mint nap Azt hiszem, hogy érzéseim megfagytak. Holnap sincsen ideje rám, elég kár De szeret nagyon, ezért telefonál" -Miféle szöveg ez, most mondd meg Max! Se a ritmus, se a szótagszám nem talál. S micsoda kecskerímek! Lordnak tulajdonképpen igaza volt - bár persze a saját szövegeinél nem volt ilyen régimódi a rím és ritmus tekintetében. Énekelve viszont nagyon is jól hangzott, s Tama még azt a szemtelenséget is elkövette, hogy a számot kész hangszereléssel tálalta fel. Persze ügyesen felkínálta Lordnak a lehetőséget, hogy beletákolhasson egy gitárszólót s így megnyugtathassa magát, hogy tulajdonképpen egy közös szerzeményről van szó, sőt méginkább Tamának egy ötletéről, amiből ő, Lord csinált zenét. Így aztán mégiscsak bekerült néhány a Tama szerzeményei közül is a műsorba. Tamát senki sem látta számokat írni. Mindig is rejtélyes volt egy kicsit - nem mintha nem lett volna olyan jó haver, mint a többiek. De azért, ahogyan most elképzelem Tamát, ahogy véghetetlen ritmusgyakorlatai közben új számokat dúdolgat, szövegeken, hangszereléseken töri a fejét, hogy utána előrukkoljon a kész számmal és eljátsza sorban dobon, gitáron, orgonán, furcsa érzés kap el. Ha egy évek óta csukott fiókban nagyobb bankjegyet találunk, rendszerint tovább kutatunk, hátha előkerül még valami érdekes. Amikor először láttam az Explozívet, még a tagok nevét sem sikerült megjegyezni. Később kénytelen-kelletlen jó haverok lettünk - anélkül, hogy a gúnynevén kívül lényegesen többet tudtam volna meg bármelyikről is. Persze őket sem érdekelte az én élettörténetem. Beszélgetni beszélgettünk persze - ennek a véghetetlen turnénak üres perceit mégiscsak ki kellett töltenünk valamivel - de a dolgok amiket magukról meséltek, lehettek igazak is, meg nem is. Én például különösen szeretek saját élményként leadni olyan sztorikat, amelyeket ki tudja hányadik kézből hallottam. Pont Tama és Melák mesélt egyszer egy roppant valószínűtlen történetet arról, hogyan kergették furkósbottal a medvét egy hargitai sátorozáson, s bár a mese tökéletesen hihetetlen volt, sehogy sem tudtuk ellentmondáson kapni őket. -Ne is fáradj - nevetett Tama - egy egész délutánt töltöttünk azzal, hogy ezt a sztorit kitaláljuk. Minden részlet a helyén van, nekem elhiheted. De az egyetlen, aki érdekelt a csapatból az persze Lord volt. Tamát csak a vége felé kezdtem rejtélyesnek találni - akkor meg már túl fásult voltam ahhoz, hogy kutatni kezdjek abban a bizonyos fiókban. Tulajdonképpen most sem erről akartam beszélni. Említettem az előbb, hogy lassacskán én maradtam az egyetlen akit Lord még emberszámba vett. Persze Prücsi most jobban törleszkedett hozzá mint bármikor, és Lord éjszakánként igénybe is vette ezt a ragaszkodást, de hát Prücsi régen sem sokat számított. Hivatásos rajongóink lassanként lemaradoztak - néha még fel-felbukkant egyik-másik, hozzott néhány üveg pálinkát, végigkisért néhány stáción aztán eltűnt megint - mentegetőzés és magyarázkodás nélkül. A megüresedett helyekre hozzánkcsapódtak néhányan egyik vagy másik városból, de négy-öt nap után lemaradoztak ők is. Öt vagy hat hosszúhajú mindig volt ott a busz végében, azzal aztán a fene sem törődött, hogy ezek a régiek vagy újak. Lopás hálistennek sohasem történt - legalábbis tőlünk nem loptak, mert különben nem látszottak valami bizalomgerjesztő alakoknak. Mi magunk sem voltunk azok... Különben - miért ne meséljem el? Úgy történt, hogy egy nap kifogytunk a piából, de ki a pénzből is. A részletekre nem emlékszem - valahogy lemaradtunk egy előadásról, valami bürokratikus huzavona támadt, szóval oda jutottunk, hogy ha a pénz rá is ér holnap, de a piára feltétlenül szükségünk van. -Nos - mondta Lord - a boltban van konyak. -Te mondtad, hogy minden városban van ismerősöd. -Eredj már, nem lenne szép dolog rájuk tukmálni magunk. Különben még koncert sem volt. -Ha lett volna, nem itt lennénk. És pénzünk is volna. -A fenébe, micsoda dumákat nyomtok itt be nekem. Majd Melák szépen besétál az önkibe és kihoz egy üveggel. -Úgy érted, hogy elemel? -Mondd, ahogy akarod. Nem nagy dolog, ugye Melák? De ahogyan ránézett Melákra, látnia kellett, hogy éppen elég nagy dolog. -Na jó. Akkor kérdezzem így: ki vállalkozik? Semmi. -Szent ég, micsoda bandába kerültem! Szóval azt akarjátok mondani, hogy féltek? Férfiak közt a gyáva szó a legnagyobb sértés, ahogy a nőknél a kurva. Csakhogy most egy korty alkohol sem volt bennünk és hallgattunk. -Mit szólsz hozzá, Max? Mit fogsz felírni a noteszedbe? Vállat vontam. Lord kiköpött. -Akkor jó. Megyek én. Tama elébe állt. -Ne hülyülj. Még csak az hiányzik nekünk, hogy elkapjanak. Lord vigyorgott. -Engem? Na, tűnés innen, túl sokan vagyunk. Elsomfordáltunk a buszig, ami pár száz méterre volt az önkitől. -Gondolod, hogy megteszi? - kérdeztem Tamát. -Azt hiszem, igen. Én csak attól a hülye feltűnő pofájától félek. Ennek nincs türelme kivárni, míg nem néznek oda. -A múltkor is alig szedtük ki. Mikor a kirakatot verte szét. A sofőr a volánra dőlve aludt. Páran a buszban szöszmötöltek, néhányan leültünk a járda szélére s a körmünket piszkáltuk. Lord diadalmasan vigyorogva jött meg, a feles Drobeta konyakot a trikója alól húzta elő. -Ki a következő? Gyerünk Melák, látod, hogy nem is olyan nagy dolog az egész. Melák elvörösödött és elment. Tama valami képzeletbeli ritmust vert a térdén. -Ő kellett volna menjen először is. Az ilyeneket sohasem szokták elkapni. -A következő Max lesz - mondta Lord. Azt hittem, viccel. Különben tényleg viccelt, csakhogy ez nagyon is csúnya vicc volt. -Oké - feleltem. Mindenki felkapta a fejét. Melák is visszatért. Elindultam az üzlet felé. Éreztem a pillantásokat a hátamban. El voltam szánva, hogy megteszem. Az első kételyek úgy száz méter után jöttek. Na, nem erkölcsi kételyek voltak, de a dolog technikai része csak most kezdett foglalkoztatni. A sors akaratából egyetlen szűk trikó volt rajtam, ha az alá betolok egy üveget, az utcán is utánam fordulnak. Az is eszembe jutott, hogy ha most elkapnak a legutóbbi leltár óta felgyűlt hiányokat mind rám sózzák. Legalább a válltáskámat hoztam volna el. Vegyek egy szatyrot? Ez most röhejesnek tűnt. Zsebrevágtam a kezem s valami papírfélét éreztem. Kihúztam, egy százas volt. Van ez így. Nem is tétováztam többet. Nem fogom én meghurcoltatni magam az ő hősködésük miatt. Bementem és vettem egy feles Drobetát. Mikor kijöttem az üzletből látom ám, hogy ott áll Prücsi és nézelődik utánam. -Hálistennek volt pénzed - mondta megkönnyebbülten mikor meglátott az üveggel. Úgy tettem, mintha nem érteném, miről van szó. -Azért futottam, hogy kölcsönözzek neked, ha nincs - magyarázta - Meláknak is én adtam. Elsötétedett előttem a világ. -Na, fogd csak meg ezt az üveget. -Max! Nem is hallottam. Bementem az üzletbe, levettem egy üveget a polcról és kisétáltam vele. Nem néztem se jobbra, se balra, még a rakást a kosarakkal is felborítottam. A kasszásnő utánam ordibált valamit a figyelmetlen hülyékről, de vissza sem néztem. Az üzlet előtt Prücsi még mindig ott állt ahol hagytam. Ha én is olyan sápadt voltam mint ő, igazán szép pár lehettünk. Azt hiszem ott tértem mellékvágányra az elbeszéléssel, hogy rajongóink siserahadában Prücsi volt az egyetlen állandó jelenség. Törhetném a fejem, hogy Prücsi tényleg annyira oda volt ezért a zenéért, vagy Lordba volt szerelmes vagy csak egyszerűen nem akadt jobb dolga mint keresztül-kasul kurválkodni az országot. De hát végül is mit érdekelnek engem a más magánügyei - azokban a napokban éppen elég gond volt nekem az, hogy miként tudnék lelkiismeretfurdalás nélkül megszabadulni ettől a besavanyodott társaságtól. Persze azt is számolgatni kezdtem, hogy ha most lécelek le, talán az egyetemi év sincs elveszve egészen - szóval nagyon kifele állt a szekerem rúdja. Így álltak a dolgok, amikor Prücsinek meg nekem jutott az a kétes értékű megtiszteltetés, hogy elkisérjük Lordot büntető expediciójára. A dolog úgy állt, hogy ilyen-olyan forrásokból már régebb a fülünkbe jutott, hogy többen előadták az Explozív számokat. Na, nem a nagy metál zengzetekről volt szó - ahogyan én gondolom valahogy úgy lehetett, hogy valamelyik középiskolás srác a halom Hobó, Edda meg a többi mellé elénekelte Lord valamelyik bluesát is, amolyan amatőr módon lekoppintott akkordokkal. Ha meg nagyon akart imponálni a szíve hölgyének, lehet azt is mondta, saját szerzemény - ezt nyugodtan megtehette, hiszen minden felhajtás mellett az Explozív népszerűsége mégiscsak a rossz fiúk szűk körére terjedt ki, a szövegeket pedig kis fantáziával könnyedén szalonképessé lehetett tenni. Valahogy így képzeltük el ezeket a koppintásokat és semmi rosszat sem láttunk bennük - tulajdonképpen ezt nekünk mindig kedveskedésképpen mesélték, amolyan "nem is tudjátok milyen népszerűek vagytok" stílusban. Sohasem értettük miért kap Lord dührohamot ezektől a hírektől. Azt hiszem kicsit megunta már, hogy koncerteken bolondítsa a közönséget - titokban biztosan remélte, hogy egyszer majd eljönnek érte, lemezt csinálni hívják, többször láttam, hogy lemezborítót tervezget - szóval ezért lehetett olyan mogorva. Azon a bizonyos napon a koncert előtt borozgattunk a kultúrház igazgatóval - egyike volt a befutott helyeinknek, már harmadszor tértünk vissza oda - s az ördög rávitte, hogy azt mondja: -Errefelé egy banda átvett néhányat a számaitokból. A fiam azt mondja, nem is rosszak. Mindannyian Lordra néztünk. Nem szólt semmit, csak megszorította a poharat. -Hogy hívják őket - kérdezte végül. A direktor már látta, hogy bajt kevert, s megpróbált viszakozni. -A fiam mondta, de már nem emlékszem. Én nem láttam őket. -Mégis, próbáljon visszaemlékezni. Valahogyan kiderült, hogy Maraton Dance a bandának a neve és tulajdonképpen ez egy afféle kocsmai zenekar amelyik esküvőkön vagy jobb esetben falusi bálokon szokott fellépni. -Kölykök - mondta Tama csilapítólag. -Még hogy Maraton Dance - fortyogott Lord. -Miért, a Ritmic jobb? - kérdezte Melák. Lord rábámult. -Fogd be a szád - aztán a dirihez - Van egy telefon errefelé? Elment telefonálni, mi meg balsejtelmek között iszogattunk. -Mindig ilyen csúnyán beszél? Eszembe jutottak a Rejtő könyvek s azt válaszoltam: -Nem mindig. Néha csúnyábban. Az igazgató vállat vont. -A múltkor mintha nem lett volna ilyen ideges. Annyira odavan a copyrightjáért vagy csak adja a nagyot? Lord egészen elégedetten tért vissza. Megragadta a kezemet és kitekerte. -Bediliztél? Csak az órát akarta megnézni. -Gyerekek ma feladjuk haladó hagyományainkat és pontosan kezdünk, azaz tíz perc múlva. S előre megmondom, semmi visszahívás vagy efféle, mert el kell érjem a vonatot. -Valami baj van? - kérdezte a diri aki mindennek ellenére nem szűnt meg rendes srácoknak tartani minket - Ha kell elhalaszthatjuk az előadást, nincs semmi probléma... -Dehogy, nincs semmi baj. Csak éppen elmegyek egy kicsit, megnézni azokat a srácokat a Maraton Dancetől. Itt a közelben énekelnek egy szüreti bálon vagy micsodán. -Szüreti bálon? De hiszen május van... -Hát akkor másféle bálon. Sosem értettem a mezőgazdasághoz. Túlságosan jó kedve volt. Csak néztünk egymásra, és éreztük, hogy baj lesz. -Na gyertek, kezdjük. Akkortájt a komikusok meg a két macskaszerű lány lekoptak mellőlünk, a koncert tiszta fémzene maradt s szünet nélkül tartott úgy másfél órát - s még azután is ameddig a közönség őrjöngéséből telt, vagy amíg a srácok kicsavart citromként nem buktak le a színpadról. Rég nem láttam Lordot olyan vadnak mint azon a napon. Tudni kell, hogy a színpadi őrjöngés nem volt egészen, de egészen spontán - bizonyos mozdulatokat, bakugrást, terpesztett lábbal rángatózást jó előre begyakoroltak Melákkal, na meg az olyan nem betervezett vadulásoknál is, amit csak a különösen felhevült közönség érdemelt ki, mint a hangszóróra mászás, én tudtam, hogy Lord előre megtapogatja a hangszórókat, szilárdan állnak-e, az mégiscsak túl nagy produkció lett volna, néhány ötvenkilós ládával együtt a közönség fejére zúdulni. Most viszont Lord olyan show-t rendezett, hogy még Melák is tanácstalanul állt a színpadon - ahogy én a keverőpult mögül láttam, a második számnál már az volt a legfőbb gondja, hová álljon, hogy Lord ne akadjon bele az egész színpadot átfogó rohangálásai alatt. A közönség egészen el volt ragadtatva. De nemcsak Meláknak voltak gondjai, mert ezen a napon Lord teljesen felrúgta nemcsak a szokásos műsort, de a számok begyakorolt menetét is. Csak a gyors számokat játszotta, az egyetlen kivétel a "Vandál blues" volt, de azt is olyan sebességgel, hogy Melák teljesen lemondott arról, hogy követni próbálja. Igaz, így a szám közepén a basszus teljesen kimaradt, de úgy tűnt, senkinek sem hiányzik. A szólókkal sem vesződött - ahogy az egyik számnál eljutott oda ahol a szóló kellett következzen, nyomban belefogott a másikba. Ebben a teremben a keverőpultot a színpadtól eléggé messze, szinte a terem végében kellett felállítani, így nem láthattam jól a csapatot. A benyomásom az volt, hogy Tama az egyetlen aki vigyorog, elemében érzi magát és szörnyen élvezi az egészet. Mi oka volt rá, rejtély, mert az ő számai teljesen kimaradtak az előadásból. Valamikor a koncert közepe táján Prücsi odajött hozzám. Csorgott róla az izzadság - egy kicsit már őrjöngött, ez a koncert igazán alkalmas volt rá, de az aggodalom úgy látszik erősebb volt benne. -Max, mit csinálunk? Egy árnyalattal lejjebb húztam a dobokat. -Nem értem. -Nem engedhetjük, hogy Lord odamenjen. Verekedni fog. És elverik. Mindenesetre baj lesz. Valamit kapcsolgattam a fényeken. Nem néztem rá. -Nem tudom megállítani. -Itassuk le. -Viccelsz. Prücsinek felment a cukra. -Hagyd már a nyavalyás kapcsolóidat és figyelj rám. -Nézd, nem vagyok képes az asztal alá inni Lordot. S nincs is idő rá. A koncertről rohan az állomásra. Beszélj Tamával. Talán ő meggyőzi. -Utálom Tamát. Nem lehetne fejbeverni...vagy itatni vele valamit? Röhöghetnékem támadt, pedig a helyzet tényleg zűrös volt. -Irigylésre méltó, akinek ilyen barátnője van. Hát végy egy bunkót, vagy egy fejszét és csapd fejbe, ha azt hiszed, ez megoldás. -Akkor legalább menjen vele valaki. Tudta Prücsi, amit tudott. Meg aztán nő is volt, érezte azt amit mi csak találgattunk. Nem mintha tudás vagy akár az ösztön is érne valamit, mikor a végzet munkálkodik. Így kerültünk a vonatba mi hárman. Koszos munkásvonat volt, felújított, háború előtti vagonokkal, már amilyenek az ország kiterjedt hátsó udvaraiban közlekedtek. Egyetlen körte volt a folyósó végén, az öngyújtó fényénél törölgettük meg az üléseket, aztán csak ültünk a sötétben. Nemigen volt kedvünk beszélni, Lordot viszont különös mondhatnék szállta meg. -Szóval jösztök vigyázni rám. Bizonyára sokat nyertek rajtam, hogy ilyen értékes vagyok. Különben tévedtek, mert én csak egy kis barátságos beszélgetésre, pontosabban tapasztalatcserére jöttem, hiszen ki tagadhatná, hogy még sok tanulnivalónk van egymástól. Eredeti ötletéhez híven Prücsi felszerelkezett másfél liter konyakkal, de Lord nagyon mértéktartónak mutatkozott. -Le akartok itatni, he? Prücsi felkattintotta az öngyújtót s fényes köröket meg nyolcasokat rajzolt a fülke sötétjébe. -Hogy csinálod ezt? Hű, de vagány, ezt ki kell próbálni valamelyik koncerten. Csak le kell ragasztani azt a kis klappantyút. Mit gondolsz Max, megoldható? Nekünk sokkal inkább szükségünk volt a piára mint Lordnak. A vonat szinte üres volt, izzadságszag és rosszul felmosott hányás lengte be. A falvak itt kilométernyi távolságokra követték egymást, rosszul megvilágított állomásokon álltunk meg, ahol gyakran még a megálló neve sem volt olvasható az egyetlen meztelen villanykörte szégyenlős fényében. A falvak valahol messze az épület mögött lappangtak - néhány fénypont mindössze. Az a pár leszálló vissza sem nézett a vonatra, s pár lépés után eltűntek a kavicsos ösvényen. Sötétben kisebb a világ. Felszálló alig volt, ezért amikor egy öregasszony végül a mi vagonunkba szállt fel, Lord nagyon megörült neki. Az átalvetős néni egy üres fülkét keresett, ahol elnyúlhat, s a lábait is felteheti az ülésre. Hozzánk is benyitott, aztán tovább akart menni, de Lord útját állta. -Erre, csak erre, néni. Van itt hely elég. - Ránkmordult. - Húzzátok össze magatokat. Az öregasszonynak nemigen tetszett a dolog. A folyósó felőli sarokba húzódott, átalvetőjét szorosan a lába mellé húzva. Gondolom, ami mesét a vonatokban garázdálkodó tolvajokról hallott, az most mind eszébe jutott. Prücsi megkínálta konyakkal. Az ám, éppen így szokták elkábítani, aztán kifosztani az áldozatokat. Nálam ugyan nem sokat találnak - gondolta magában az öregasszony, de aztán eszébe jutott, hogy van nála ötszáz lej. -Nnnnnem kérek, drágáim. Az én koromban... -No de mégis - unszolta Prücsi, s különös hanghordozással hozzátette - Ez valami nagyon különleges konyak. -Ilyet még nem ivott - tettem hozzá. A néni már biztos volt a dolgában. Lord hozzám hajolt, s jó hangosan azt súgta: -Én beledöföm a kést, te majd megmotozod. A néni még jobban behúzódott a sarokba és remegett. Ez nem lehet, hogy pont vele történjék meg. Reménykedett, hogy rosszul hallotta. Ha felugrana és kifutna... de hát ezzel az átalvetővel mégse jutna messzire. Bárcsak jönne a kalauz. -Almát sem tetszik kérni? - szólt Prücsi aki jól felszerelkezett az utazásra. Hófehérke és a... de nem, az azért mégse lehet. Prücsi kiosztotta az almákat. De hiszen ezek tulajdonképpen egészen rendes gyermekek. Micsoda képzelődés... És akkor Lord fennhangon azt mondta: -A következő állomás előtt megtesszük,jó? Rémület. A vagon túlsó felén meghallottuk a kalauz kattintásait. -A kalauzt elintézem én - mondta Lord és kifordult a fülkéből. Fantasztikus tehetsége volt a vonakodó kalauzok meggyőzésére. Egy szuperkontrolt is képes volt tíz lejjel meglágyítani. Egyszerűen nem hagyom szóhoz jutni, magyarázta nekünk. Most könnyű dolga volt. A kalauz úgy ment el a fülkénk mellett, hogy be sem nézett. -A néninek volt jegye? - jött vissza Lord. - Mert én az egész fülke nevében beszéltem. Na, sebaj, legfeljebb kilyukasztatlan marad. Ettük az almát és élveztük a bizonytalanság hangulatát ami a fülkét belengte. Azon törtem a fejem hátha ebben a nagy hülyéskedésben túlmentünk úticélunkon, hiszen egyikünk sem volt ismerős errefelé. Aligha érnénk vissza idejében, holnap pedig ki tudja, hol zenélnek ezek a szerencsétlenek. Lesz egy kellemetlen éjszakánk valamelyik falusi állomáson, aztán megy tovább minden a maga rendjén. -Jó volt a termés? - kérdezte Lord tele szájjal. -Tessék? Ja, a termés...-a néni törte a fejét, mit válaszoljon. Ez áprilisban bizonyára nem tartozott a szokványos kérdések közé. - Ebben az évben még nemigen jött el semminek az ideje - kockáztatta meg - A múlt évben pedig... -Igen? - biztatta Lord növekvő érdeklődéssel amivel teljesen összezavarta az öregasszonyt - Az élen jártak a szocialista versenyben? -Hát tudja...itt errefelé a föld... - aztán egy megkönnyebbült sóhajjal - Bocsássanak meg, itt leszállok. Már az ajtóban volt mikor Prücsi megkérdezte: -Milyen állomás ez itt? -...falva - válaszolt az öregasszony, láthatólag boldogan, hogy kívül került a fülkén. -De hiszen akkor... - ugrott fel Lord. Szemrehányóan néztem Prücsire. A vonat már indulóban volt, amikor leugrottunk. A faluba két kilométer hosszú országút vezetett, szélén jegenyék tették ijesztővé a sötétséget. Elől Lord ment az öregasszonnyal - minden tiltakozás ellenére ragaszkodott hozzá, hogy ő vigye az átalvetőjét, s tovább ijesztgette a kétértelmű dumáival. Mi Prücsivel jó ötven méterrel elmaradtunk tőlük. -Kellett neked kérdezősködni. Úgy elmentünk volna a végállomásig, mint a pinty. Prücsi vállat vont. -A Karma - mondta. -Mit tudsz te a Karmáról? Prücsi nem vette gúnyolódásnak. -Az enyém különösen kegyetlen - mondta komolyan. Tulajdonképpen igaza volt. Így jutottunk be a faluba. A néni pont az első házban lakott (vagy csak előlünk menekült oda - ezt nagyon valószínűnek érzem) de Lord az utolsó pillanatban még megtudakolta tőle, hol van a kultúrotthon. -Kétszer kell balra forduljunk, aztán egyszer jobbra. Szétszórt hegyi falu volt, kétszer is azt hittük, kijutottunk a faluból, amíg újból feltűntek a házak. Harmadszorra aztán tényleg a mező közepén találtuk magunkat. -A nyavalyás nyanya, hát nem elküldött rosszfelé! Gyerünk vissza. Az első háznál be akart menni, de a kapu zárva volt. -Várjatok meg itt. Átmászott a kerítésen, hallottuk ahogy verekszik a kutyával, aztán a gazdát, amint tolvajt rikoltoz. Leültünk az út szélén, a fűre. -Milyen szép májusi éjszaka - mondta Prücsi. A levegőbe dobtam néhány fűszálat. -Love! Flowers! Nevetett, bár nem tudom, értett-e angolul. -Nem szokott ilyenkor hullócsillag lenni? -Csillagok hullhatnak akármikor. Kívánnál valamit? Prücsi hanyatt feküdt, kicsit szétvetett lába fura dolgokat juttatott eszembe. -Kívánnék - sóhajtotta. De nem hullott csillag. Lord ugyancsak idegesen került elő. -Mit a nyavalyát ültök itt, amíg engem vasvillával kergetnek? Fojtogatott a röhögés. -Azt hitték volna, a cinkosaid vagyunk. -Az utat megtudtad legalább? De Lord nem volt hajlandó szóba állni velünk. Elindult magában, mi mögötte sompolyogtunk. -Mit koslattok folyton a nyomomban? Na, pucolás haza. Növeltük a távolságot. Kerülgettek a gondok, mint a legyek. Prücsi valamit motyogott a Karmáról. A kultúrházból tényleg szólt a zene - amolyan Lagzi Lajcsi féle pálinkapótlék - humorérzék nélküli embereknek való muzsika. Egymásra néztünk Prücsivel. Valahogy nem látszott valószínűnek, hogy ez a banda Explozív számokat játszék. Itt ki is fütyülnék érte. Az ajtóban két markos fiú állt meglehetősen illuminált állapotban. Lord úgy látszik bement valahogy - ami engem illet inkább arra fogadtam volna, hogy már ezekkel összeverekszik - de minket nem akartak beengedni. Huzakodtunk egy kicsit, tulajdonképpen nem voltak agresszívek a fiúk, csak nagyon részegek. Aztán kiegyeztünk abban, hogy Prücsi mind a kettőnek ad egy csókot - szegény nem tudta mire vállalkozik, mert ez főleg abból állt, hogy jó keményen megmarkolták a derekát, aztán igyekeztek a nyelvüket tövig bedugni a szájába. Ezek után Prücsit beengedték, engem nem. -Tőlem aztán nem kaptok csókot - próbáltam viccelődni. Hajthatatlanok voltak. Szerencsére rövidesen jött egy pár s amíg ők a csók felett alkudoztak, besurrantam. Odabent nagy tömeg, fülsértőre erősített zene és kuplerájfény volt. Se Lordot, se Prücsit nem láttam sehol. A piát egy sarokban árulták, vettem egy sört s a sarokba dőlve nézelődtem. Azért mégiscsak van valami ezekben a falusi bálokban. Na, nem a zenéről beszélek - az afféle malacbanda volt, s most igazán furcsának tűnt, hogy miattuk jöttünk ide. De azért ezek a falusiak mégis erősebben élnek mint mi, gondoltam. Valahogyan mélyebbről kacagnak, izzadtságuk büdösebb s ami a nőket illeti, hát olyanok amilyenek, de a legények bizony bicskára mennek értük. Én bizony nem igen rántottam volna kést a Tini fölötti tulajdonjogért - de még Lindáért sem, ami azt illeti. Talán rosszul van ez így. Prücsit meg-megpillantottam a tánc forgatagában - valami lelkes, de szörnyűségesen táncoló idegen forgatta nagy hévvel, de Lord nem volt sehol. Bemondták, hogy hölgyválasz, s egy leányzó rögtön felkért. Mielőtt időm lett volna meglepődni, már ott botladoztunk a terem közepén. Ilyen vonzó volnék? Aztán rájöttem, hogy partnerem nem igen törődik velem, annál inkább egy alacsony, de izmos alakkal, aki a terem széléről méregetett, igen sötét tekintettel. A végén még nem is Lordot bicskázzák meg, hanem engem. Folytattam a táncot, a lehető legmesszebre tolva magamtól. Nem történt semmi, de közben folyton azt vártam, hogy odajön egy alak és azt mondja: "Várunk kint a galerivel". A szám baj nélkül végetért én meg elhatároztam, hogy leiszom magam. Vettem két sört és leültem velük a fal mellé a földre. Elképzeltem magam mint egy nedves mosogatórongyot. A cementre dobott vizes rongynak pazar dolga van - mentesül a gondolkodás fárasztó kötelességétől. Abban is van némi hátrány, ha a helyváltoztatást kizárólag azon az úton oldod meg, hogy valaki odébbrúg... na de ez is kellemesebb mint minden lépést külön-külön meggondolni. Bűnrossz sör volt. Híg is, állott is. Már láttam, hogy semmi esélyem, hogy tisztességesen lerészegedjek. Ültem és néztem a táncolókat. Prücsi rázott fel. -Gyere szedjük össze Lordot. -Miért, van valami baj? -Hát nem hallod? Csak akkor kapcsoltam, mi volt nekem olyan ismerős az utóbbi számokban. -Hol van? -Ül és iszik. Prücsi eltűnt a tömegben. Valahogy nem akaródzott utánameni. Szóval így. Játszották ők az Explozív számokat, hát persze. Amilyen másodrangú kocsmai zenekar voltak, gondolom álmukban sem jutott eszükbe, hogy valaki emiatt megharagudjon, hiszen ők minden számukat lopták valahonnan. Loptak tehát az Explozívtól is - csakhogy nem a Lord, hanem a Tama számait. Az inkább beletalált a műsorukba. Nem akartam Lordot látni. Túlságosan viszolygok a kínos jelenetektől. Ha ott maradtam volna, sem mesélném el. Vidítsa csak fel Prücsi egymagában. Mondjon neki süket vigasztaló dumákat, vídítsa föl szexszel, csináljon amit akar. Nekem elég volt. Eljöttem. Az ajtónál a fiúk még rámkérdeztek, hol hagytam a nőmet. Legyintettem, erre megkínáltak itallal. Kétségbeejtően józannak éreztem magam. Lord ott maradt Prücsivel meg a Karmájával, én még elértem a félóra múlva induló vonatot. Másnap reggelre már Kolozsváron voltam. A szobatársaim nagyot néztek és mindjárt bulit akartak szervezni a tiszteletemre. Lebeszéltem őket. Az egyetemen megkaptam az obligát letolásokat. Délután megjelent Tini és a lelkemre beszélt. Fáradtan hallgattam. Az Explozív is felbomlott aztán, úgy három hét múlva.